szövőtábla

Full text search

szövőtábla: szalagok, laposkötelek készítésére szolgáló arasznyi fatábla, amelyen egymás mellett sűrűn vájatok és rések sorakoznak. A készítendő szalag hosszának megfelelő hosszúságú fonalakat egyenként fűzik be a nyílásokba és a lyukakba. Az összefogott fonalak egyik végét a madzagszövő asszony a hasán a köténye kötőjéhez köti, majd leülve, lábának nagyujjára hurkolja a fonalköteget olyan távolságban, hogy maga előtt kissé megfeszítse. Kb. a térde felett tartja a befűzött szövőtáblát, amely szélességének megfelelően síkba rendezi a fonalakat. A szövőtábla megemelésével a lyukakba fűzött páratlan fonalak megemelődnek, a párosak – a vájatban csúszva – alul maradnak: a keletkezett nyíláson átvetik a keresztfonalat. A szövőtábla lenyomásával a lyukakba fűzött páratlan fonalak lenyomódnak, a párosak – a vájatba csúszva – felül maradnak: az így keletkezett ellentétes nyíláson visszadobják a keresztfonalat. Majd tenyérrel, esetleg kis fakéssel egymásra verik a keresztfonalakat. A művelet egyetlen eszköze a nyüst ( szövés) szerepét betöltő szövőtábla, minden más funkciót az emberi test lát el. A kész szalagot, laposkötelet a derékon gyűjtik össze. – A szövőtábla az egész Kárpát-medencében ismert, századunkban azonban már csak cigányok dolgoztak vele. Magyar neve szövőtábla, szövődeszka, laposkötél-szövő, madzagszövő, madzagverő stb. A magyar nyelvterületen túl úgyszólván egész Európából van adat legalább korábbi használatára: a késői középkorban, az újkor elején a kimódoltabb (dobozos) szövőtáblák a felsőbb osztályok asszonyainak kézimunka-eszközei voltak. É-Európában azonban finoman kidolgozott, sok áttöréses (35–50 lyuk és vájat) szövőtáblán parasztasszonyok még a múlt század végén is mintás, színes szalagokat, öveket szőttek. Nagyméretű (150 cm hosszú) változata a szeremlei (Bács-Kiskun m.) pokrócszövő borda, amellyel 110–120 cm szélességű pokrócszövet készíthető. Udvaron felállítva dolgoznak vele. A két láncfonaltartó rudat a készítendő pokróc hosszának megfelelő távolságba állítják fel, majd a kifeszített minden második fonalszálat a szövőborda lyukaiba s minden másodikat a pálcák közeibe fogják. A borda megemelésével és lehúzásával keletkező ellentétes nyílásokon dobják át a keresztszálat. Hárman dolgoznak vele és egy nap alatt készítik el így a pokrócot. A szövőtábla egész Ázsiában ismert, keletre Indonéziáig. É-Amerikában prekolumbián korú, s valószínűleg a vikingekkel jutott oda. – Irod. Bátky Zsigmond: Szalagszövő táblácskák (Népr. Ért., 1901); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: A népi mesterségek gyűjteménye (A Néprajzi Múz. 1961. évi tárgy-gyűjtése, Népr. Ért., 1962).

Madzagszövés szővőtáblával (Erdőbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1952)

Szővőtábla, vésett díszítéssel (Szentes, Csongrád m., 1898) Bp. Néprajzi Múzeum
Szolnoky Lajos

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi