szűrszabó
szűrszabó: durva, kallott gyapjúposztóból kabátféle felsőruhát készítő mesterember. Első írásos említése személynévként 1570-ből származik. Valószínűleg a szűranyag gyengébb minősége és a szűrruha paraszti, tehát alsóbb társadalmi rétegek általi használata az oka annak, hogy a szűrszabók viszonylag későn szerveződtek céhbe, szórványosan a 18. sz.-ban, zömmel a 19. sz.-ban. Tehát nem a szűrruhák használata, hanem a szűr díszítésének, a cifraszűr kivirágzásának idejében. A középkorban valószínűleg – mint más mesterségeknél – ugyanazon mesterember munkája volt a szűranyag készítése és belőle a ruha varrása. Mo.-on a 19. sz. végéig a szűrszabóság a szabómesterség külön ága volt. – A posztókészítésnek egyik fázisa, a gyapjú fonás előtti tisztítása, azaz a jó minőségű, könnyű gyapjú különválasztása a nehezebb szeméttől. Talán ez a magyarázata annak a jelenségnek, hogy a szűrszabót a legkorábbi említések igen gyakran → csapónak hívták. A 16–17. sz.-tól kezdve az alföldi szűrszabók edélyi szászok készítette, finom vagy durvább felvidéki szűrposztóból dolgoztak. Így a csapónak nevezett szűrszabó már nem végezhette a gyapjúfinomítás csapásnak nevezett fázisát. Miután a csapás eredetileg a gyapjú finomítását jelentette, a 17–18. sz.-i limitációkban említett csapó szűrök valószínűleg finomabb anyagú szűröket jelentettek. A múlt században a cifraszűr készítésének három központja volt: Veszprém, Debrecen és Nagyvárad. A szűrszabó eszközeiről csak a múlt század végéről és e század elejéről vannak ismereteink. Legfontosabb szerszámaik voltak: az emnő tőke, a szabóasztal, varróasztal, ceruzák, kréták, gyűszű, ollók, csipkéző vasak, fabunkók a csipkéző vasak veréséhez, gömbölyű reszelő a csipkéző vasak élesítéséhez, kampós szög és horog a mennyezeten, amire a munkadarabot akasztották. Négyélű ár, amivel akkor segítettek a tűnek, ha az összeállításnál négy szél összetalálkozott, berliner-eresztő állvány a cifraszűrt hímzőknek és a sing (63 cm). – Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr (Bp., 1930); Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete (II., Szeged, 1977).
Gáborján Alice
