tekézés
tekézés: a városi köztudatban, sportszakirodalmunkban úgy szerepel, mint a 9 fabábut fagolyóval leütő kuglijáték. Eredetileg népi → sportjáték; mérkőző csapatjáték. → Játékeszközei: az ütő, ill. terelőbot (ütőbot, ütőfa, tekebot, tekefa, kámba, kámpa, kb. 60–70 cm hosszú egyenes bot vagy rövid és zömök, elnyúlt csonkakúp alakú fa), amellyel elütik vagy lyukba gurítják a fagolyót (tekét). Két fő típusa: 1. Ütő tekézés: Két csapat játszik egymás ellen: az ütők és a kapók (fogók). A feldobott vagy földön előregurított tekét az ütők a bottal úgy ütik messzire, hogy elengedik a hozzájuk vágott botot is, tehát az is repül. Az eldobott tekebotokért az ütőknek ki kell futniuk és vissza kell azokat hozniuk egy meghatározott vonalon belülre, mialatt a fogók igyekeznek elfogni a tekét, majd meghatározott, kijelölt helyre gurítják, vagy vetik. Ha ez hamarabb sikerül, mint az eldobott tekebotok beváltása, a két csapat helyet és szerepet cserél. Akkor is cserére kerül sor, ha a fogók valamelyike már a levegőben el tudja kapni a tekét. Amelyik ütő téveszt s háromszor nem tudja eltalálni a tekét, kiáll a játékból. A tekézésnek ez a típusa É-Mo.-on különösen kedveltté vált. Már Comenius a játékok közül kiemelve említette. Nagy elterjedettségére vall többféle elnevezés is: → mancsozás, tukázás, guncsázás, gancsozás, kámbázás, kámfázás, kámpázás. – 2. Terelő tekézés: sajátos térformájú lyukba terelgetős cserejáték. A teke (disznó, kucu) számára, egy nagyobb lyukat ásnak, amely körül a játékosok számánál eggyel kevesebb kisebb lyuk van szabályos körben. Mindegyik játékos kézben tart egy méteres botot. A tetszőleges számú csapat tagjai a középső, nagy lyukba tartják terelőbotjuk végét, majd botjuk kézbefogásával és háromszori körülsétálásával vagy a botok eldobásával és visszahozásával gyorsan kislyukat foglalnak: egy-egy kislyukba igyekeznek bedugni botjukat. Valamelyik játékos kimarad. Ő lesz a teketerelgető (kondás, kanász). A játék a hokizásra emlékeztet: a kondás azon van, hogy a tekét botjával a középső, nagy lyukba (ól, istálló, községháza) gurítsa, s ezzel szerepétől megszabadulván, újból kezdődjék a játék, társai viszont igyekeznek botjaikkal elütni tőle a fagolyót. Aki üt, az botját kiemeli a kislyukból, ezzel azt fedetlenül is hagyja. Ha a terelgető ügyes, botja végét a szabadon hagyott kislyukba taszítja, ezzel szerepet tud cserélni az elütővel, aki helyette kezdheti a terelgetést. – Országosan elterjedt játék. Elnevezései: tükézés, disznózás, kucuzás, csírapatázás (csírapata: ökör elnevezése a Rábaközben), kondásozás, kanászozás, lyukra kanász, lyukbaleselgető, csoszte-piszte, mancsozás. – Irod. Porzsolt Lajos: A magyar labdajátékok könyve (Bp., 1885); Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (UMNGY, VII., Bp., 1953); Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).
Lajos Árpád
