templomberendezés
templomberendezés: az egykori, hagyományos életkeretek között élő paraszti, mezővárosi közösségek a 18. sz. végéig, helyenként a 19. sz. első felében is a templomi tárgyakat ugyanazokkal a mesterekkel készíttették, akikkel saját házuk bútorzatát. Sőt gyakran előfordult, hogy a kórusban áglábas vagy fúrt lábú házi készítésű padokat helyeztek el. A templomberendezések tanulmányozásának így a paraszti-mezővárosi közösségek ízlésfejlődése szempontjából is jelentősége van, hiszen sok olyan elemet, motívumot őriztek meg eredeti tárgyi valóságukban, amelyet napjainkban csak közvetve elsősorban archivális források révén ismerhetünk meg, ugyanis a templomokban megőrzött bútorok egykori profán használatú párjai elhasználódtak, tönkrementek. A r. k. és ev. templomok berendezése közvetlenül követte a késő középkori hagyományokat. Ezek az egyházak a központilag előírt liturgikus szabályok szerint továbbra is megtartották a templom főtengelyében elhelyezett oltárokat. Az oltárok készítésében sok népi, ill. népies, provinciális műhely vett részt. A ref., unit. templomokat oltár nélkül centrális elrendezési elv szerint bútorozták be. A templom középpontjába valamelyik oldalfal középtengelyében a szószéket helyezték el. Ez előtt a templom piacán volt az úrasztala (általában archaikus módon kerek lappal), alatta kis szekrényként is használható, zárható ajtajú alépítménnyel. A 18., de főleg a 19. sz.-ban az alföldi nagyvárosok nagyméretű templomaiban az úrasztalát alacsony kerítéssel vették körül. A szokás – Erdély kivételével – a nyelvterület egészén elterjedt. A templom piacát vette körül jobbról-balról nemek szerinti elkülönülésben a férfiak, asszonyok egy-két mezőre osztott padsora: A szószék alatt helyezték el a papi stallumot (papi szék, Mózes-szék), amely általában baldachinos volt. Ahol a gyülekezetnek nemes, kisnemes tagjai voltak, azok a családjaik számára szintén készíttettek külön, gyakran címerekkel ékesített stallumokat, esetleg stallumokat állíttattak patrícius famíliák is. A templomokban a közösség belső hierarchiája – elsősorban vagyoni tagozódása – alapján határozták meg az egyes egyháztagok ülőhelyeit (→ templomi ülésrend). A padok előlapját, a stallumok elő- és hátlapját a készítésük korának megfelelő díszítőfestéssel látták el, amely általában a → kar és a kazettás vagy → festett famennyezethez hasonló kivitelben készült. A 18. sz. utolsó harmadától késő barokk, rokokó, klasszicista stb. faragások szorították háttérbe a festést, egyes helyeken faberakásos díszítés is előfordult. A szószékek feljáróját, párkányzatát, talapzatát gyakran falazták, nemegyszer művészi módon kőből faragták (Kolozsvár-Farkas utca, Dés, Magyargyerőmonostor, Csombord stb.), a hangvetők azonban szinte kivétel nélkül fűrészelt, leginkább a famennyezetek stílusában festett díszítésű asztalosmunkák voltak. A ref. templomban kedvelt motívumként gyakran illesztették a szószékkorona csúcsára a saját vérével fiókáit tápláló pelikán madár figuráját. Gyakran faragással és festéssel díszítették az énekmutató → zsoltártáblát. Az épített szószékfeljáró, szószéktalapzat és a szószék párkányzata felületein lévő vakolatdíszítés a lakóházak díszítőmotívumainak fő forrásaivá váltak a 19. sz. elejétől és közvetlenül befolyásolták a lakóházak oromzatának, homlokzatának történeti stílusokhoz igazodó építészeti kiképzését. A középkori templomalapítók és kegyurak szokása volt síremlékükön vagy külön címeres kőtáblán egyháztámogató tetteiket megörökíteni. Valószínűleg ennek a gyakorlatnak a folytatása a prot. templomokban az a szokás, hogy a templom építésének vagy renoválásának tényét a gyülekezet kisebb-nagyobb, az épületen belül elhelyezett márványtáblán (ritkán fatáblán) jelöli meg. A táblára általában rávésik az egyházközség korabeli egyházi és világi vezetőinek a nevét, esetleg néhány, az építésről szóló mondatot és bibliai idézetet is. Újabb időkben – főleg Erdélyben és a Felföldön – a templom belsejében, márványtáblán örökítették meg a két világháború áldozatainak a nevét is. – Irod. R. Tombor Ilona: Régi festett asztalosmunkák a XV–XIX. században (Bp., 1967); R. Tombor Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV–XIX. századból (Bp., 1968).
Templom harangtoronnyal. Épült a 18. sz. közepén, a festett famennyezet 1766-ban készült (Tákos, Szabolcs-Szatmár m.)
Paticsfalú ref. templom harangtoronnyal, belsejében festett mennyezet és bútor van (Tákos, Szabolcs-Szatmár m.)
Templombelső festett berendezéssel (Asztalos Sándor Ferenc műve, Tákos, Szabolcs-Szatmár m., 1766)
Szószékkorona, saját vérével fiait tápláló pelikánnal 1745-ből, megújítva: 1805-ben a ref. templomban (Magyarvalkó, v. Kolozs m.)
Szószék és papi szék a 18. sz.-ból a ref. templomban (Nyírbátor, Szatmár m.)
1. Eredetileg a Gyerőffy család padja, utóbb papiszék a ref. templomban (Magyargyerőmonostor, v. Kolozs m., 18. sz.)
2. Kóruspad a ref. templomból (Abony, Pest m., 1740-es évekből)
3. „Papok széke” a ref. templomban (Hódmezővásárhely, 1732) Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum
Templomberendezés
Papiszék oldala és elejének keretrésze gótikus faragás (kb. 1498), a mezőkön levő virágozás id. Umling Lőrinc munkája 1767-ból (Magyarvista, v. Kolozs m.)
Filep Antal
