tiszaverés, tilostöres, tiszatörés
tiszaverés, tilostöres, tiszatörés: különböző szerszámok és fogási módok együttes alkalmazásával, késő ősszel, évente egyetlen alkalommal végrehajtott társas halászat. A Tisza mellékéről ismerjük, bár nem volt általános és rendszeres az egész mo.-i Tisza-szakaszon. A folyót teljes szélességében hálóval elrekesztik (→ őrháló), majd több kilométerrel fentebbről indulva a környékről összegyűlt halászok egymás mellé felsorakozott csónakjaikról hajtani, űzni kezdik a halakat (→ hajtóhalászat) az őrháló irányába. Az elöl haladók láncokkal, botokkal, kötélre kötött kövekkel verik a vizet, hogy minél nagyobb zajt keltve kiűzzék búvóhelyükről a halakat. Mögöttük bónéval, → kecével, majd → piritty hálóval, legvégül öreghálóval (→ kerítőháló) igyekeznek megfogni a megriasztott halakat. Egy Tiszakécske környékén, 1908 körül végrehajtott tiszaverésen egy őrháló, 12 kece, 15 bóné, 3 piritty háló és 2 öregháló szerepelt; a három órás vállalkozás 41 mázsa halat eredményezett. – A tiszaverést a bérlő (→ bérlő halászat) kezdeményezi. A maga szerszámai (piritty, öregháló, őrháló) játsszák a fő szerepet, de kötelezi a bérletén dolgozó kishalászokat is, hogy saját szerszámaikkal részt vegyenek a közös halászaton. A tiszaverés eredményességét azzal is növeli a bérlő, hogy az ilyen halászatra szánt területet egész évben nem halássza, tilossá teszi (innen a tilostörés elnevezés). A zsákmányból – a nagyszerszámokra eső részt leszámítva – egyenlő arányban részesednek a kishalászok, függetlenül attól, hogy saját szerszámával ki mennyit fogott. A tiszaverést rendszerint közös vacsora, mulatozás követi. A halászok és szerszámaik alkalmi társulásával végrehajtott hajtóhalászat más vizeken is ismert, de nem ilyen szerszámtársítással. – A tiszaverés történetét nem ismerjük. A néprajzi gyűjtők megismerte formájában feltűnően kötődik a bérlő halászathoz. Ez azt valószínűsíti, hogy a bérlők adták meg az ilyen határozott szervezeti formáját a korábbi, hagyományos társas halászatoknak. Ezt látszik támogatni, hogy Herman Ottó nem ismerte a tiszaverést, jóllehet a tilossá tett vízterület késő őszi, rekesztéssel kombinált lehalászását (akadótörés) ő is bemutatja. – Irod. Ecsedi István: Poros országutakon (Debrecen, 1925); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Szilágyi Miklós: Tiszaverés (Szolnok megyei Múz.-i Évkv., Szolnok, 1973).
Szilágyi Miklós
