tőkeművelés: a szőlőtőke idősebb részei kialakításának és fenntartásának módja, →szőlőmetszéskor megadja a tőke formáját. A tőkeművelés a paraszti szőlőművelés gyakorlatában a talaj szegényes termőerejéhez, a biztonságos tőkefejlődéshez, a szőlőfajta jellegéhez, a szőlőtőke mindenkori állapotához és egyéb tőkegondozó munkához (→karózás, →szőlőkötözés) alkalmazkodik. A tőkeművelés módjait három csoportba sorolhatjuk. 1. A Kárpát-medence szőleinek kétharmadát fejművelésben (sima, alacsony művelés) részesítették a 19. sz.-ban. Ez az eljárás a gazdaságtörténeti adatok szerint a középkorban általános, sőt a római korban is ismert tőkeművelési mód volt. A földhöz közel tartott tőkefejre (a rendszeres visszavágás következtében megvastagodott fás csonk) metszettek, amit fagy ellen földdel takartak. Ez a gömbölyded tőkeforma a szőlőművelés munkájának ideálja és értékmérője volt. E tőkefejen metszéskor minden vesszőt visszavágtak vagy csak rövid csapot (egyéves termő vessző 1–3 szemes darabja) hagytak. A fejművelés a legegyszerűbb tőkeművelési mód, amely viszonylag legkevesebb szakértelmet és gondosságot kíván, de a minőségi bor igénye és a sűrű telepítésű szőlők mellett gazdasági követelményt jelentett. A baltás →szőlőmetsző kések különböző méretű változataival végezték a fejművelésű tőkék alakítását. – 2. A bakművelés (ágas, comb-, ponyvás, sarkos, szarvas, tőkés, ugarosművelés) során az idősebb tőkerészeken (sarok, comb, szarv) nevelik a szőlőt, amihez általában hosszú csapos, szálvesszős vagy karikás metszés járult. E középkorban is ismert művelési módot hegyi fehér szőlőkben alkalmazták elsősorban, ágas-bogas, szabálytalan tőkeformát kaptak, csak ritkán sikerült a tőke két-négy sarkát a balta nélküli szőlőmetszőkéssel kehelyformára alakítani. – 3. A lugas művelésnek, a magasra, léckeretre, fára futtatott szőlő termesztésének hazánkban nem voltak meg a kedvező klimatikus feltételei, így e tőkeművelési forma csak házi-kerti szőlőkben díszként virult. A lugas szőlő párkányos szőlő (Dunántúl), rudasszőlő (Duna–Tisza köze) és már a 16. sz.-ból adatolt gacsal szőlő (Tokaj-Hegyalja) néven ismert. – Irod.Vincze István: Magyar szőlő metszőkések és metszésmódok (Népr. Ért. 1957); Csepregi Pál: A szőlő metszése (Bp., 1965).
Tőkeművelés (Szerencs, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1959)
Kecskés Péter
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.