török népek
török népek: Szállásterületük a Földközi-tenger medencéjétől K-Szibériáig, a Csendes-óceánig terjedt. A török nyelveknek a mongol és mandzsu-tunguz nyelvekkel együtt egy hipotetikus altáji nyelvcsaládba való tartozása vitatott kérdés. Nyelvfejlődésük ugyan közös előzményeken nyugszik, de az állandó vándorlások, a földrajzi tagoltság, a szerteágazó más népekhez fűződő kapcsolatok, a mozaikszerűen egymásba ékelődött népcsoportok beolvadása révén rendkívül differenciálttá vált. Nyelvtörténetileg jól elkülöníthető az őstörök korszak (i. sz. 6. sz.-ig), majd az ótörök korszak (i. sz. 6–10. sz. között), amelyben a bolgár-török, kipcsák, oguz és karluk nyelvi ágak önállósulása, differenciálódása határozottan nyomon követhető. A 10. sz.-tól a 15. sz.-ig tartó középtörök nyelvfejlődési periódusban már 17–20 önálló nyelv biztosan elkülöníthető. A napjainkig tartó újtörök korszakban mintegy 36 török nyelvvel számolhatunk. A régi és mai török nyelveknek megnyugtató tudományos osztályozása nincsen. – Földrajzilag 4 nagy csoportra oszthatók: 1. az ÉNy-i vagy kipcsák nyelvcsoportba tartoznak: a kazáni tatár, krími tatár, baskír, szibériai tatár nyelvjárások (toboli, tura stb.), kazak, kirgiz, karakalpak, kumük, karacsáj, balkár, nogáj, karaim stb.; – 2. DNy-i vagy oguz nyelvcsoport: az oszmán-török, azerbajdzsán, türkmen és gagauz nyelvekből áll; – 3. középázsiai vagy turki nyelvcsoportba való: az üzbeg, a modern ujgur és a sárga ujgur; – 4. az ÉK-i vagy szibériai nyelvcsoport tagjai: az ojrot nyelvek (kumandin, lebed, tuba, jis-kizsi, baraba), az altáji nyelvek (teleut, telengit, hakasz, sor, kizil, szagáj, kacsa, beltir, kojbal, tuvai). Végül a csuvas és jakut egészen különálló két nyelv. – A török népek jelentős szerepet játszottak Ázsia, K-Európa életében, a sztyeppei pásztorkultúrák népei jelentős hányadukban közülük kerültek ki. Tevékeny szerepük volt a 4. és 15. sz. között az európai etnikai viszonyok kialakításában. Európa és Ázsia között a kulturális elemek közvetítésében is tevékenyen részt vettek a korai időszaktól kezdve, de a késő középkorban a közel-keleti térség hagyományainak, vívmányainak elterjesztésében is nagy szerepet játszottak. A magyarság etnogenezisének korai időszakától kezdve a 18. sz. elejéig szoros kapcsolatban állt különféle, elsősorban bolgár-török, kipcsak (besenyő, kun), ill. oguz (úz, oszmán-török) nyelvekkel. A magyar nyelv jövevényszavai között viszonylag nagy a különféle történeti korszakokban ezen török nyelvekből származó vagy közvetítésükkel hozzánk került szavak száma. – Irod. Vámbéry Ármin: A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben (Bp., 1885); Philologiae Turcicae Fundamenta (Wiesbaden, 1959); Sovietico-Turcica (szerk. Hazai György, Bp., 1960).
Vass Előd
