torokgyík
torokgyík: a régi időkben sertés, ló, de főleg emberi, pontosan nem azonosítható torokbetegség, ma főleg a kiveszőben levő torok(gége) diftéria elnevezése a → népi gyógyászatban. Első előfordulása a Teleki-kódexben olvasható („micoron e hertelen valo korsag, a torocgek elhatalmazott volna, negen meg halanac”, 1525–31), gyógyításáról első adat az egyik Bornemisza-féle → ráolvasásban (1578), s ugyanez évből más gyógymódja Melius Herbariumában található. Legelterjedtebb megelőző eljárások: balázsolás (→ Balázs napja); továbbá simogatás → Szent György napja előtt fogott gyíkkal vagy a gyík torkát megsimogató személy nevetlen ujjával. Gyógyítása gyakran történt ráolvasással. A ráimádkozó nevetlen ujjával érinti, vagy keresztezi, ráfúj, majd a földet megnyomkodva annak adja át a betegséget. Gyógyításában → kígyókő, torokgyíkfű, ló-, kutya-, sertésganéj, meleg só, máléliszt torokra kötve, meleg hamu, puskapor stb. egyaránt helyet kapnak. Gyógymódjai nem mindig különíthetők el egyéb torokbetegségekéitől. A r. k. délszláv szokások a mienkéhez igen hasonlók. (→ még: guga, → golyva) – Irod. Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek (Sempte, 1578, Bp., 1955); Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–40); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (I–III., Pécs, 1940); Schneeweiss, E.: Serbokroatische Volkskunde (Berlin, 1961).
Grynaeus Tamás
