torokgyík: a régi időkben sertés, ló, de főleg emberi, pontosan nem azonosítható torokbetegség, ma főleg a kiveszőben levő torok(gége) diftéria elnevezése a →népi gyógyászatban. Első előfordulása a Teleki-kódexben olvasható („micoron e hertelen valo korsag, a torocgek elhatalmazott volna, negen meg halanac”, 1525–31), gyógyításáról első adat az egyik Bornemisza-féle →ráolvasásban (1578), s ugyanez évből más gyógymódja Melius Herbariumában található. Legelterjedtebb megelőző eljárások: balázsolás (→Balázs napja); továbbá simogatás →Szent György napja előtt fogott gyíkkal vagy a gyík torkát megsimogató személy nevetlen ujjával. Gyógyítása gyakran történt ráolvasással. A ráimádkozó nevetlen ujjával érinti, vagy keresztezi, ráfúj, majd a földet megnyomkodva annak adja át a betegséget. Gyógyításában →kígyókő, torokgyíkfű, ló-, kutya-, sertésganéj, meleg só, máléliszt torokra kötve, meleg hamu, puskapor stb. egyaránt helyet kapnak. Gyógymódjai nem mindig különíthetők el egyéb torokbetegségekéitől. A r. k. délszláv szokások a mienkéhez igen hasonlók. (→ még: guga, →golyva) – Irod.Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek (Sempte, 1578, Bp., 1955); Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–40); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (I–III., Pécs, 1940); Schneeweiss, E.: Serbokroatische Volkskunde (Berlin, 1961).
Grynaeus Tamás
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.