törzsöröklés
törzsöröklés: az → öröklésnek az, a főleg német partikuláris jogokban ismert módja, hogy a földtulajdonos halálával földbirtoka osztatlanul a leszármazók egyikére (rendszerint a legidősebb fiúra) szállt, míg a többi örökös (különösen az elhalt többi gyermeke) ennek ellenében legfeljebb bizonyos pénzbeli vagy terményben való kielégítést igényelt. Célja: bizonyos birtoknagyságot (rendszerint a középbirtokot) meghatározott birtokos kezén úgy megtartani, hogy a gazdaság életképes maradjon. Ebből következik, hogy az ilyen birtok forgalma kötött volt, megterhelése pedig csak olyan mértékben történhetett, hogy az adósság a rendes gazdálkodás mellett egy generáció alatt letörleszthető legyen. – A törzsöröklés a középkorban a jobbágyok között alakult ki annak hatására, hogy a földesúr egy embertől, a család fejétől kérte számon a szolgáltatásokat és ez örökölte a jobbágytelket, a többi gyermek csak az ingóságokból kapott. – Hazai jogunk a törzsöröklést nem ismerte, de szokásjogi úton és egyes földesurak pártolása mellett néhány dunántúli és délvidéki német vagy némettel kevert lakosságnál (Esztergom környéke, a bakonyi németség, a Rába és a Rápca köze, a Sajó felső folyásának vidéke, a Tisza– Maros szöge stb.) és néhol a románoknál is alkalmazták. Ilyen esetben az ingatlant a szülők életében adták át, a többi testvért pedig forgalmi vagy hozadéki áron elégítették ki. A Vas megyei németek a telki birtoknak a törzsöröklés, a maradvány- és irtványföldeket pedig az → egyenlő osztály szabályai szerint osztották meg. A Heves megyében, továbbá a Szatmár és Békés megyékben lakó németek között néhány községben ugyancsak uralkodó szokás volt a törzsöröklés, és a kielégítés forgalmi érték szerint történt. Magyar lakosságnál a törzsöröklés a legritkább esetben volt szokásban. – Irod. Mattyasovszky Miklós: Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás (Bp., 1904); Baross János: Részleges jelentés az OMGE által a magyar parasztbirtokok öröklési módjaira vonatkozólag elrendelt adatgyűjtés eredményeiről (Bp., 1905); Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai (Hitel, 1944).
Tárkány Szücs Ernő
