unoka
unoka: a közvetlen vér szerinti utódok, vagyis az első generáció kivételével az egyenesági leszármazottak gyűjtőneve. Szűkebb értelmezésben az ego gyermekének gyermekei. Az unoka szó korai átvétel valamelyik szláv nyelvből, köznyelvi kifejezés, de használata a magyar parasztságnál – bár jelentését ismerik – nem általános. Jelzős összetételben is előfordul, mint rokonsági terminológia: legény-, leány-, ember-, asszonyunoka, unokagyerek, déd-, ük-, mostoha unoka. Azokon a vidékeken, ahol az unoka szót nem használják, körülírják, pl. fiam gyereke, lányom fia, lányom lányának a gyereke stb. Az → unokatestvéri kapcsolatban állókat rövidített formában szintén az unokával jelölik, eléje téve a rokonsági fokot: testvérunoka, másodikunoka, harmadikunoka. – A → nagyszülők, → dédszülők unokájukat csak úgy szólítják, mint édes gyermeküket, vagyis: fiam, lányom, édes fiam, Panni lányom vagy ritkábban kisunokám. A nagyszülők és az unokák kapcsolatát, az egyéni kapcsolódáson túl befolyásolhatja, hogy az unoka milyen nemű, lányuknak vagy fiúknak gyermeke s együtt vagy külön laknak (→ nagycsalád). – Az apai nagyszülők szorosabb kapcsolatban voltak unokáikkal, mivel egy családba, leszármazási ágba tartoztak, nevük azonos volt, gyakran együtt is laktak. Az apai nagyszülők a fiúunokákat nagyobb becsben tartották mint nevük, vagyonuk örököseit. Bennük látták a család folytatását. A lányunokákkal, akik házasságukkal elhagyják az apai család kötelékeit, kevesebbet törődtek. – A palócoknál a lányunoka ha megárvult, az anyai nagyanya gondozására szorult, az is adott neki kelengyét, ha körülményei megengedték. A lány lánya többet örökölt anyai nagyanyja személyi holmijából, mint a fiak lányai. – A dolgozó szülők mellett általában a nagyszülők feladata volt a gyermekek erkölcsi nevelése, nemcsak a mindennapi paraszti életbe való belenevelés, de az egész paraszti tudás, világkép átadása, ők biztosították a generációk közötti kontinuitást. – Irod. Morvay Judit: The Joint Family in Hungary (Europa et Hungaria, Bp., 1965).
Morvay Judit
