varázsdob
varázsdob: a mágikus cselekmények végzésekor használt dob jellegzetes egyfenekű változata a → samanizmus jellemző eszköze: kerek vagy ovális, keskenyebb vagy szélesebb káva, melynek egyik oldalát őz vagy valamilyen szarvasfajta bőrével vonták be. A szertartást végző sámán a szellemeket idézte vele, ill. ezen „lovagolva” jutott el az alsó és felső világban lakó szellemek közé. A sámándobok többsége festett, gyakran szerepelt rajta az alsó és felső világ ábrázolása. A pogány magyar hitvilágban is szerepet játszhatott, emléke a néphagyományban még fellelhető volt. A dunántúli regösök a dobot emlegették. Szerepelt a dob mágikus eredetű mondókákban („szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda”) és gyermekversben is („Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad, török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádihegedűvel.”). Javasasszony is használt jövendöléshez kisbírói dobot (→ babvetés). – Irod. Sebestyén Gyula: A magyar varázsdob (Ethn., 1900); Wichmann Györgyné: A moldvai csángók szokásaiból (Ethn., 1907); Szendrey Ákos: Babvetés (Népr. Ért., 1956); Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958).
Diószegi Vilmos
