vetélő
vetélő: általában csónakformájú, arasznyi hosszú eszköz, amivel a → szövésnél a keresztfonalat a láncfonalak közé bevetik. A régibb szabályos csónakforma mellett újabban elterjedt a teljesen áttört közepű takácsvetélő is. A vetélő közepén, vékony pálcára fűzve, kis nád- vagy bodzafa csévén (→ csörlő) van a fonal, amelyről az a láncfonalak között történő átvetés alkalmával a kellő hosszúságban lebomlik. A vetélő a lábítós → szövőszékhez kapcsolódik, mert csak itt van olyan vízszintes fonalsík, amelyen a csónakformájú eszköz siklani tud. A függőleges szövőszéknél a keresztfonalak átvezetésének feladatát vagy maga a gombjától megfosztott → orsó, vagy egy ezt helyettesítő botocska látja el. – A vetélő a lábitós szövőszékkel egy időben, ahhoz szervesen kapcsolódva a 6. sz.-ban tűnt fel Európában. – Mint a gyakran ajándékként készült tárgyakat, a vetélőt is díszítették. A szerelmi ajándéknak szánt vetélőn a megajándékozott lány vagy menyecske nevét is megtaláljuk. A mértanias díszítményeket ékrovással főleg Erdélyben alkalmazták. A dunántúli vetélőn a → spanyolozás volt a gyakoribb díszítmény, ritkább a → karcolt díszítés, mindkét díszítésmód elterjedése a múlt század derekára tehető. A legkorábbról ismert vetélő egy ékrovásos sorokkal díszített példány Kalotaszegről való 1837-ből, melyet felirata szerint „Benki Andris csinálta szeretőjének Boros Katinak”. A díszítmények között gyakori a stilizált virág- és levéldísz, a megajándékozott neve, a készítés évszáma stb.
Vetélő (Karatnavolál, v. Háromszék m., 1758) Bp. Néprajzi Múzeum
Vetélő, általános forma p = a vetélő pléhdarabkája, h = hidóka, cs = cséve
Vetélő két oldala, szerelmi ajándék gazdag ékrovásdísszel (Kalotaszeg, 1887) Bp. Néprajzi Múzeum
Vetélők szövőszéken. A baloldali ékrovásos faragású szerelmi ajándék (Kispalád? v. Botpalád, Szabolcs-Szatmár m., 19. sz. második fele)
Szolnoky Lajos–Manga János
