Viski Károly (Torda, 1882–Bp., 1945): etnográfus, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1945). Iskoláit Tordán és az udvarhelyi ref. kollégiumban végezte, majd latin–magyar szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári tudományegy.-en. 1906-ban doktorált finnugor nyelvészetből. 1906-tól tanár Székelyudvarhelyen Nagyszalontán, Tordán, Újpesten, majd Bp.-en. 1919 őszétől politikai okokból megvált a tanári pályától és miután korábban néprajzi, népnyelvi kutatásokat, múz.-i munkát, publikációs tevékenységet végzett, az MNM Néprajzi Osztályának szolgálatába lépett, 1922-ben múzeumi őr lett. 1935-ben közgyűjteményi országos előadóvá nevezték ki s attól kezdve a vidéki múz.-ok irányításával foglalkozott, 1941-től a közgyűjteményi országos felügyelői beosztásban tevékenykedett. 1940-ben nyilvános rendes tanára lett a kolozsvári tudományegy.-nek, ahonnan hamarosan (1941) a bp.-i tudományegy. néprajzi tanszékére hívták meg. Kutatásai során a népi építkezés, lakáskultúra, mesterségek, népművészet, néprajzi csoportok, népnyelv kérdéseivel foglalkozott. Vizsgálódásait nagyfokú pontosság, szélesebb körű művelődéstörténeti megalapozottságra való törekvés jellemezte. Sokat tett Erdély, a Dunántúl és a Felföld néprajzának feltárása érdekében. Nagy szerepe volt a magyar néprajz alsó szintézisének, →A magyarság néprajzának elkészítésében, melynek egyik szerk.-je és szerzője volt. Rendszeresen igyekezett a magyar néprajzi, népművészeti kutatásokat külföldön is népszerűsíteni, részben hazai idegen nyelvű, részben külföldi folyóiratokban, kiadóknál. – F. m. Aranyék háza (Nagyvárad, 1917); Aranynépe. Arany tárgyi néprajzának vázlata (Nagyvárad, 1919); Les hongrois de Transylvanie.L’art populaire (Bp., 1920); Erdélyi magyarság. Népművészet (Bp., 1920); Transsilvanian unkarilaisten kansantaide (Helsinki, 1921); DeVolkskunst der Zevenberger Hongaren (Bp., 1921); Transylvanian Hungarians. Peasant Art (Bp., 1921); Székely hímzések. 1. Csíkmegyeiek (Bp., 1924); Dunántúli bútorok 1. Székek (Bp., 1925); A Bakony–balatonvidéki kőépítkezés (Bp., 1926); Székely szőnyegek (Bp., 1928); Führer durch die Sammlungen der EthnographischenAbteilung des Ungarischen Nationalmuseums (Bp., é. n.); L’art populaire Hongrois (Bátky Zsigmonddal és Györffy Istvánnal, Bp., 1928); Magyar népművészet (Bátky Zsigmonddal és Györffy Istvánnal. Bp., 1928); Guidedans la Section Ethnographique de Musée National Hongrois (Bp., 1929); Die ethnographischeTätigkeit in Ungarn (Kraków, 1931); Gravuressur bois populaires roumains de Transylvanie (Bp., 1931); Le village hongrois et son art (Paris, 1932); Hungarian peasant customs (Bp., 1932); Volksbrauch der Ungarn (Bp., 1932); Hungarian Dances (Bp.–London, 1937); Etnikaicsoportok, vidékek (Bp., 1938); Erdélyi népélet (klny., Bp., 1941); La vita popolare in Transilvania (Bp., 1941); Volksleben in Siebenbürgen (Bp., 1941). – Irod.Gunda Béla: V. K. 1883– 1945 (Erdélyi Múz., 1945); Palotay Gertrúd: V. K. (Ethn., 1946); Varga Mária: V. K. irodalmi munkássága (Index Ethnographicus, 1960); Szemlélet, módszer és eredmény Bátky Zsigmond, Györffy István és Viski Károly munkásságában (Ethn., 1974).
Viski Károly
Filep Antal
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.