vöröshagyma (lat. Allium cepa)
vöröshagyma (lat. Allium cepa): az egyik legrégebben termesztett fűszer- és zöldségnövény. Őshazája Afganisztán, Irán, Türkménia. Az ókori népek nagy becsben tartották. A római birodalom közvetítette Európa középső és északi területeire. Hazánkban a középkortól folyamatos a termesztése. Máig legjelentősebb mo.-i termőhelyén, Makón a 18. sz. végétől számottevő a termesztése. A termelés fejlődéséhez tevékenyen hozzájárult a külföldöt járt, tudós ref. pap, Szirbik Miklós (†1853) buzdítása. Még inkább lendítették termesztését az 1859. évi olasz–osztrák háború okozta külkereskedelmi nehézségek és hadi rendelések. Így már a múlt század derekán jelentékeny cserekereskedelmet bonyolítottak le a makói szekeres kereskedők, a „tergovácok” vagy „cserések”. A hagymatermesztés kiterjedését az 1882-ben megépült arad–csanádi vasút segítette elő legjobban. Ezidőtől fokozatosan vált a hagymatermesztés a makói agrárproletariátus, később az egész makói parasztság legfontosabb megélhetési forrásává. Kialakult egy kitűnő tulajdonságú tájfajta, a makói hagyma. Az I. világháború végén, majd a nagy világgazdasági válság idején jelentkező értékesítési nehézségek ellenére a hagymatermesztés a makói parasztság viszonylagos gazdasági és társadalmi stabilizációjának alapja maradt az ismételten jelentkező kiviteli lehetőségek folytán. A makói hagyma ma is jelentős exportcikkünk. Más, kisebb termőtáják (Fertő-tó környéke, a Szigetköz néhány községe, valamint Derecske, Dombrád, Gyula) belföldi fogyasztásra termelnek. É-Moldva és Bukovina vöröshagyma termesztésében jelentős szerepük volt a bukovinai székelyeknek. – A makói hagymatermesztés a legfejlettebb mo.-i belterjes paraszti kultúrák közé tartozik. Kiváló eredményei az évtizedeken át fölhalmozódott paraszti tudáson (gondos megfigyelések, helyi találmányok alkalmazása stb.) alapulnak. A makói hagymatermesztők már a két világháború között értékesítő szövetkezetbe tömörültek. 1945-ben pedig megalakították az egyik első mezőgazdasági termelőszövetkezetet. Makói hagymás kisparaszti családból származott Erdei Ferenc kiváló agrárszociológus és közgazdász. – A hagymatermesztés három esztendeig tart és három szakaszra tagolódik: magtermelésre, dughagymanevelésre és magának a hagymának a termesztésére. Kezdetben a hagymamagot porhanyósra elkészített föld tetejére vetették és bekapálták. Később sorba vetették, majd a hagymakertészek és a kovácsmesterek kezén született és tovább tökéletesített hagymamag- és zöldségmag-vetőgéppel végezték a munkát. A dughagyma szedését jellegzetes rövidnyelű kapával, az „irdaló”-val végzik. A földtől rostán tisztítják meg, majd télen a búbos kemence fölé függesztett nádrácson szárítják s így érik el, hogy a fogyasztási hagyma nem növeszt magszárat, jó minőségű lesz. A hagymatermesztés gondos talajmunkát kíván. Kezdetben ásóval, kapával, kézi gereblyével dolgozták meg a földet, amit fölváltott a szántás, földsimítás, boronálás, hengerelés. A hagymaültetéshez kézzel húzott sorhúzóval (utaló) jelölik ki a sorokat. A „hagymarakás” kézzel történik. A legfontosabb növényápolási munka a kapálás, melyet saját találmányú speciális kapával („fecske, csuszujka”) vagy kézi ekekapával („dikkelő”), ill. lóvontatású ekekapával végeznek. A vöröshagymát régebben kis faásóval ásták ki, ma ezt speciális rövid nyelű vasásóval aratás után aug.-ban végzik. – Irod. Petrovics György: A makói hagyma (Makó, 1922); Márton György: A makói hagyma termesztése (Szeged, 1927); Erdei Ferenc: A makói hagyma iskolája (Makó, 1941); Boross Marietta: A makói hagymatermesztés eszközanyaga (Népr. Ért., 1968); Tóth Ferenc: A makói hagyma történetének néhány fejezete (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1969); Halász Péter: A vöröshagyma termesztése a bukovinai székelyeknél (Agrártört. Szle, 1973).
Kósa László
