zsák
zsák: kender-, len-, juta-, papírszövetből, papírból és műanyagból készült – üresen téglalap –, töltve henger alakú, egyik végén nyitott por-, szemcsés-, mag-, gumó alakú (ritkán gyapjú) stb. tárgyak tároló és szállító alkalmatossága. A zsák készítése: a téglalap alakú szövet hosszabbik végét szegik, a szegett végű szövetet felezője mentén, visszáján szegő- és tűzőöltéssel összevarrják, majd kifordítják. – A zsák részei: szája, oldala-hossza és feneke. A zsák madzagja úgy készül, hogy szája és oldalvarrása sarkába lyukat szúrnak s a lyukba (a szájkerületet megközelítő hosszú) kender-, lenrostból, papírból sodort, préselt madzagot húznak, kötnek. A madzag lehet odavarrott is. Szatmárban a → vereznekből készítik, tehát a zsákvászon végén fennmaradó és az anyag és a henger közti távolság rövidsége miatt beszőhetetlen felvetőfonál-végekből. A telt zsák száját öt ujj között harmonikaszerűen félmarokra szedik és az ujjak alatt zsákmadzaggal többször körülcsavarva bekötik. Mivel az anyagot kettőbe hajtják általában a zsákkészítéshez, a csík természetszerűen ugyancsak általában mindkét oldalon végigmegy. Leggyakoribb, hogy hosszában fusson végig a csíkozás, de Erdélyből ismert keresztcsíkozás is. A színes, vörös vagy kék, ill. mindkét színű csíkozás a székelyeknél módosság jele volt. Szatmárban a férjhez menő leánynak igyekeztek ilyet adni. Már a később, pótlásnak szőtt zsák itt csak gálicos festésű, barna fonállal kapott csíkozást. Erdélyben is szegényesnek számított a barna, gálicos fonalas csíkozás. A csíkozás egyben ismertetőjel is, erről ismerik meg a zsákot a malomban. De megismeri a molnár is a csíkjáról, hogy melyik családé a zsák. A zsákokat díszítik is: a varrott szél mentén egymásra simult zsák egyik, gyakrabban mindkét oldalát középen egy széles (kb. 5 cm), két keskeny (kb. 3–4 cm), egy széles (kb. 4 cm), egy keskeny (kb. 2–2,5 cm), egy széles (kb. 4–5 cm), két oldalt keskeny (kb. 1–1.5 cm), barna, vörös, sötétkék, gyakrabban fekete hosszan futó csíkkal tagolják úgy, hogy a színes csíkok között alapszínben futó mező legfeljebb a vékonyabb csík szélességének felel meg. Jobbmódú, fogatos gazdák nevük monogramját is a zsák oldalára festik. Régen, használt ruhadarabból sodort fonalat szőttek jelnek. Általánosan használt zsák a kender rostfonalából szőtt, varrt vászonzsák volt. A zsákvászon rendszerint csepüből vagy az annál egy fokkal finomabb aprószövetből készül, négynyüstösen szőve, hogy kellő vastagságú legyen. Lisztnek, aki tehette, miután elterjedt a pamutból szövés, pamutvászonból szőtt (Székelyföld). Az ún. „zsidózsák” jutavászonból készült, iparilag állították elő, s az I. világháború idején terjedt el; gabonakereskedők kölcsönözték. Az iparilag készült papírzsákot papírfonalból szőtték, papírból ragasztották. 1950 után terjedtek el a különböző műanyagból készült zsákok. A zsákok fajtája mérték szerint: 1. vékás-zsák (búzával töltve kb. 110 kg), a szél- és vízimalmok vámszokása alakította ki és terjesztette el; 2. zsák (– parasztzsák búzával töltve kb. 80 kg); 3. „zsidózsák” (búzával töltve kb. 65 kg). – A zsák népünk életének több évszázados kelléke: már a jobbágyvilág kötelezettségei között is szerepelt. Eső, hóesés, vihar idején főként a szegényebb népréteg zsákot borít a fején keresztül a hátára, mellére, ill. azon oldalára, amelyről csapta az eső (esernyő helyett). – Irod. Meer Péter: A „csíkírás” kódolási elvei (Korunk Évk., 1978, Kolozsvár, 1979).
Zsákok díszítése: 1–4. Méra, v. Kolozs m., 5–8. Csomafája, v. Kolozs m.
Zsákolás vízímalomban (Örvényes, Veszprém m., 1970-es évek)
Molnár Balázs
