Magyar-román kapcsolatok

Full text search

Magyar-román kapcsolatok (1938-1944): a Magyar Királyság és a Román Királyság viszonyrendszere a II.vh-t közvetlenül megelőzően és a háború alatt. Alapvetően az ellentétes kül-pol. érdekek határozták meg. Ro. a status quo fenntartását kívánta, Mo. a területi revízióra törekedett. Terhelte a ~-t a kisebbségek problémája, amely az 1940. évi második bécsi döntésig elsősorban a Ro-i magyarság sérelmeit jelentette. A müncheni egyezmény után a két ország között versengés kezdődött Kárpátalja birtoklásáért, amelynek máramarosi részére Ro. is igényt tartott. 1939. márc.16-án Ro. mozgósított követelései alátámasztására, majd n-ol. közvetítésre visszavonult. – Erdély 1940.aug.30-i kettéosztása a m-ro. viszály új, állandó forrásává vált, Mo. a revízió folytatására, Ro. a revízió revíziójára törekedett. Ez egyfajta versengésre vezetett a két ország között No. irányában, amit Hitler az „oszd meg és uralkodj” elvének érvényesítésével maximálisan ki is használt. Igazságosztó tényezőként állította be a n. pol-t, amely majd a végső győzelem után biztosítja szöv-ei jogainak érvényre juttatását szomszédjai rovására. Hitler valóságos célját Göbbels propagandaminiszter fogalmazta meg 1943.máj-ban: „a kisállamiság kacatját [...] fel kell számolni, amint lehetséges. Harcunk célja, hogy egyesített Eu-t hozzunk létre.” Hitler pozícióit erősítette a két ország pol. vezetésének sz-ellenessége. – 1940.szept-től kétoldalú m-ro. tárgyalások kezdődtek a ~ rendezésére, amelyek egyes (részlet) kérdésekben eredményre is vezettek. Megegyezés jött létre a posta-, távíró- és telefonforgalom rendezéséről, Kolozsvárott és Nagyváradon ro., Aradon és Brassóban m. konzulátus felállításáról, vmint a Ro-i m. pol. foglyok (részleges) szabadon bocsátásáról. A kisebbségi jogok kérdésében azonban nem történt előrelépés. Az ún. kölcsönösségi kisebbségi pol. érvényesült tovább, az egyik országban bevezetett diszkriminatív intézkedésekre a másikban hasonlókkal válaszoltak. – A két ország közötti versengés egyik leglátványosabb terepe a Szu. elleni háború volt, majd a fordulat a II.világháború menetében után ez ellentétes irányú rivalizálássá változott, mindkét ország igyekezett kapcsolatokat keresni az angolszász hatalmakkal. 1943-ban több alkalommal is közvetlen tárgyalásokra került sor m. és ro. politikusok között, így jún-ban br. Bánffy Miklós és Juliu Maniu tárgyalt Bukarestben, de a területi kérdéseken a közeledési kísérletek megbuktak. Románia átállása után a m. hds. kísérletet tett a D-Kárpátok kat. lezárására, ezért 1944.szept.5-től behatolt D-Erdélybe. 7-én beállt a hadiállapot Magyarország és Románia között. A sz. hds. kötelékében román csapatok a magyarországi hadműveletekben vettek részt. SP, 755.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi