Csobáncz

Full text search

Csobáncz, magyar falu, Zala vgyében, a hires csobánczi magánálló hegy alatt, 80 kath. lak. E hegy, mellynek tetején áll a Gyulafiak régi, omladozott várkastélya, sokban hasonlit a somlaihoz. Már ma csak gyalog, s nagy fáradsággal lehet a várba feljutni, de egyszer felverekedvén, a felséges kilátás minden fáradságot elfelejtet. Ugyanis a tájékot körülövedző hegyeket vizsgálván, szembeötlik nyugotról a sümegi puszta vár, délre a Balaton tava, ezen innen Szigliget omladéka, északról Hegyesd egy tő hegyességű hegycsucson puszta kormos falaival; végre a káli völgyön által a tihanyi félsziget nyugoti sarka. A vár hajdan erős bástyákkal volt körülvéve, mellynek egy része Gyulakeszi felől még most is fenáll, de északról és délről már csak néhány bálvány-oszlopok meredeznek. A kastély maga, mint fenálló falaiból láthatni, nem nagy lehetett. Különösen érdekli a látogatót az elvadult kastélykert. Ebben az orgonafák annyira elterűltek, hogy szinte erdőt képeznek, sőt zsálya-, liliom-bokrokra is akadhatni itt. Jegyzésre méltó az, hogy Csobánczon ivóviz nincs, hanem a szomszéd helységből Diszelből hordanak. Ebeikről is azt beszélik; hogy szomjuságuk oltására ugyan oda futnak, de mire haza érnek, ismét megszomjuhoznak, s kénytelenek visszafutni. Innen származott a példabeszéd: „csak lótsz futsz mint a csobánczi kutya.” A falut birja hg. Eszterházy Pál, s egyik uradalma innen veszi nevét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi