Anaximander

Full text search

Anaximander, Αναξιμανδρος, Praxiades fia Miletusból, sz. 610. Kr. e., meghalt 547-ben; Thales tanítványa. Műve: Περι ϕυσεως, az első prózában írt bölcseleti mű, melyből egy néhány sor, de még egy befejezett mondat sem maradt ránk. Ő volt az első födltábla (γης περιοδος) és éggömb megalkotója. ismerte a babyloniaktól föltalált gnomont: a kezdetleges napórát. A földet nem lapos szilárd alapon nyugvó, de a légben lebegő hengeralakú testnek tartá, melynek a hosszú tengelye a kereszt tengelyéhez úgy viszonylik mint 3:1. E körül teszi meg a csillagos ég a maga körforgását. Az ős elv, melyből a világot származtatja, már metaphysikai gondolatot tartalmaz, mert a végtelenben (απειρον) kereste, mely mindent magába olvaszt, mindent alkot, de maga romolhatatlan, isteni. Az egyes ép azért van enyészetre kárhoztatva, mert az egységes örök valóból kiszakad. A világ képződésére nézve lángeszü sejtelmei voltak. Így a tengeri iszapból származtatja a tengeri állatokat, ezekből a száraz földieket; a föld az ős óczeánból szikkadás útján alakult. A világ belső magvát alkotja a föld, ezt körül vevé a viz, ezt a levegő, ezt egy tűzkör, a fakéreg gyűrüi formájára.– Főforrások. Simplicus (in Arist. phys. 24. 18), ki az egyetlen fenmaradt mondatot közli. Egy pár szót idéz Arist. phys. II, 4. Diog. Laër. II, 1 sk. Cicero d. n. d. I, 10, 25. Arist. metaph. I, 1–5 az annyira becses áttekintésében a bölcsészet történetének. Ed. Zeller, Die Philos. d. Gr. I, 205–214. Gomperz: Griech Denker, I, 41–46. Lewis: A phil. tört. I. 154–160. Dr. W. Windelband, Geschichte der alten Philosophie. München, 1899. 27–92. l. Molnár A.: A bölcsész. tört. 1867. 48–50 l. Dr. Nagy Ferencz: A bölcs. tört. Kecskeméti 1896. 9. és köv. 1. H. I.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi