Apotheosis
Apotheosis, αποϑεωσις, kiváló emberek istenítése. Az a hit ugyanis, hogy az őskor hősei istenekké lettek s isteneket illető tiszteletben részesültek, a görögöknél már a legrégibb korban feltalálható. Példa rá a homerusi Leucothea. Od. 5, 333 s k. Ide tartoznak azon mythusok is, melyek halandó embereknek az istenek közé való testi fölragadtatásáról szólanak, mint Ganymedes, Tithonus és mások regéje (v. ö. a rómaiaknál Aeneas, Romulus elragadtatását). Később pedig az a képzelet fejlődött ki, hogy az istenek közé emelt hősök teste, mely halandó és halhatatlan részből állott, a tűz által halandó alkatrészeitől megszabadult és megtisztult. E hiten épül jóformán a herosok cultusa is, kik részben az emberi származásuk mellett kiváló tetteik folytán jutottak isteni rangra s részesültek isteni tiszteletben. Így Heracles, a dór férfi mintaképe, tettei által érdemelte ki, hogy az Olympusra jusson és Hebét nyerje feleségül. Majd később történeti személyekre is kiterjedt az a., a kik haláluk után oraculumok kijelentései, vagy papi collegiumok határozatai folytán isteni tiszteletben részesültek, mint Lycurgus Spartában. Harmodius és Aristogiton, a Marathonnál és Plataeaenél elesett hősök. Sőt a későbbi, elfajult korban élő emberek is részesültek apotheosisban; először a spartai Lysander, kinek az Αιγος ποταμοι-nál vivott csata után, mint istennek, oltárt emeltek, áldoztak és paeant énekeltek; majd a macedoniai II. Fülöp, kinek tiszteletére a chaeroneai ütközet után Olypiában a Philippiumot építették az ő chyselephantin szobrával; utána nemsokára Demetrius Poliorcetes stb. Ujabb korszak kezdődik a görög apotheosisban Nagy Sándorral és a Ptolemaeusokkal Egyptomban: az uralkodók és hadvezérek, vagyis a hatalom istenítése. Mivel ugyanis a keleti uralkodókat alattvalóik istenek fiainak tekintették és istenekhez illő tiszteletben részesítették, N. Sándor Egyptom meghódítása után Ammon fiának nyilvánította magát ez Isten oraculuma által, hogy jogos utódjáúl tekintessék a pharaóknak, a kik szintén Ammon-Re fiai voltak; majd a perzsa birodalom leigázása után örökébe lépett az Achaemenidáknak, kiket alattvalóik szintén istenekül tiszteltek. Így a keleti befolyás szédítő hatása alatt lassanként egyenlőnek kivánta magát tekinteni a görög istenekkel is. Utódai, különösen a Ptolemaeusok, hasonló istenítési igényekkel léptek föl s utoljára még a királynék is bizonyos cultusban részesültek. Vallástörténetileg fontos jelenség, hogy épen a diadochus korszak kezdetén virágzott amaz Euhemerus neve alatt ismert mythus-magyarázat is, a mely az összes görög isteneket a. útján értelmezte (Euhemerismus). – A keleties jellegü hatalom-istenítés a köztársaság bukása után Rómába is átplántálódott. Julius Caesar, kit már életében is isteni tiszteletben részesítettek, megöletése után az istenek közé soroztatott (Suet. Caes. 88), s ettől fogva formális császár-cultus képződött ki Rómában. A császár, sőt néha a császárné istenítése, az ú. n. consecratio, a senatus határozatából, vagy a következő császár rendeletéből történt. A holttest eltemetése után a meghalt császár viaszképe 7 napig volt kitéve elefántcsont ravatalon a palotában. Ekkor a lovagok és senatorok a forumra s innen a Mars mezőre vitték, a hol oltár alakú, 3–4 emeletes máglya volt számára építve; a viaszképet pompásan felékesítve s illatos füstölő szerekkel körülrakva, helyezték a máglyára, melyet az új császár gyújtott meg. Ekkor a máglya tetejéről egy sast bocsátottak fel, a mely az ég felé repülve, a nép hite szerint a császár lelkét vitte föl az istenekhez. Ettől fogva a halott istenül tiszteltetett, Divus nevet nyert, templomot építettek s ebbe papokat rendeltek számára. Herodian. 4, 2. – A fönmaradt műemlékeken és érmeken az a. többféleképen van megörökítve. Így a Titus diadalívén látható képen a császár sas szárnyain emelkedik az égbe, Julia Domna császárné páván száll föl (mint Juno) egy érmen, Augustust szárnyas paripa viszi föl a párisi cameón. Másnemű symbolum látható Antoninus Pius szobrának talapzatán Rómában (89. á.), a melyen a császárt és császárnét szárnyas genius emeli az egekbe, míg alant jobbról a sisakon Róma ül paizsára támaszkodva s előtte fegyverzsákmánya, balról a félmeztelen Campus Martius hever egy obeliscus mellett. Hasonló felfogással készült a Marcus Aurelius diadalívéről származó s a Capitolumban őrzött relief, melyen Faustina császárné apotheosisa van megörökítve; egy égő oltár felett szárnyas genius lebeg, mint a világosság istene fáklyát tartva s a császárnét égbe emelve, lent jobbról a hátramaradt császár űl a távozó felé mutatva, mögötte fia, Commodus áll, a bal oldalt heverő félmeztelen alakban pedig szintén a Campus martius van megszemélyesítve. D. I.
89. Antoninus Pius és Faustina apotheosisa.
