Auriga
Auriga, ηνιοχος. – 1. Gyeplőtartó, kocsivezető, esetleg a hadiszekér kocsisa. A perzsáknál, görögöknél és trójaiknál a kocsis mindig az alacsonyabb rangú egyén. Tacitus azért jegyzi fel mint különösséget (Agric. 12), hogy Britannia lakóinál az előkelő, nemes származású férfiú hajtja a harcziszekérbe fogott lovakat és mellette levő szolgája végzi a nehéz harcz munkáját. A régi kocsiversenyjátékok alkalmával a bigae és quadrigae, kettős és négyes fogatok tulajdonosai erős fiatal embereket választottak ki, a kik úgy mint a mai korbeli jockey-k hivatásszerüen foglalkoztak mesterségükkel. Nero császárról azt olvassuk (Suet. c. 24), hogy Olympiában mint auriga lépett fel. A római circusjátékoknál szereplő aurigák (agitatores névvel is illették őket) eleinte kétségkívül rabszolgák voltak, csak lassanként állott be az a fordulat, hogy maguk a versenykocsi tulajdonosai hajtották lovaikat. A győzelmi jelvény egy pálmaág volt (Hor. od. I. 1, 5; palma nobilis); a felfogadott auriga, ha győzött, pénzbeli jutalmat kapott gazdájától. Az aurigae négy factio szerint külön szineket viseltek. Az alba (fehér), russa (vörhenyeges), veneta (világoskék) és prasina (zöld) voltak használatban. Domitianus császár megtoldotta e szineket az aurata és purpurea szinekkel. Az aurigák ilyen színű, újjnélküli kurta ruhát és süveget viseltek, sőt még a nézők is a megfelelő színnel jelezték, hogy melyik factióhoz tartoznak. A versenykocsisok a gyeplőt rendesen derekuk köré kötötték, úgy hogy mindkét kezük szabadon maradt, részint a helyes kormányzásra, részint a lovak ösztökélésére. Az auriga különös ügyességét a circus gerinczfalának (spina) végén álló meta sikerült megkerülésével mutathatta ki. Ha nagyot került, időt veszített, ha nagyon közel járt a metához, kocsija esetleg darabokra tört (Hor. od. I. 4; meta fervidis evitata rotis). A pályának hétszer való megkerülése után a praeco kikiáltotta a győztes nevét. – 2. Auriga, mint csillagzat, jelenti a Fuvarost, v. ö. Csillagzatok, 2. PR. J.
