Bölcsők
Bölcsők (σκαϕαι, ευκινητα κλινιδια, cunabula, cunae) a legrégibb korban nem voltak használatban. Az anya vagy a dajka karján ringatta álomba a kisdedet, altató dalokat (βαυκαληματα, κατα βαυκαλησεις) énekelve. Suid. Hesych. s. v. βαυκαλαν. Theocritusnál (24, 10) Alcmene pajzsban ringatja a kis Herculest. Később fából vagy hársfonadékból készítettek dagasztóteknő alakú bölcsőket (a 165. á. ú. n. σκαϕη), melyek néha kétoldalt fülekkel is el voltak látva, hogy fel lehessen függeszteni. A rómaiaknál Plautus említi először a bölcsőt. (Amp. 5, 1, 55); a gyermeket ringató dajkának cunaria volt a neve. M. J.
165. Bölcső ikrekkel.
