Caesar.
Caesar. – 1. Mikor a köztársaság után egyeduralkodók kezdték Róma sorsát intézni, a czím kérdésével meg voltak akadva. A rex czímet felvenni nem akarták, de köztársasági hivatalnokét sem. A míg Julius Caesar fogadott fiának Augustusnak, illetőleg Augustus fogadott fiainak gyermekei éltek, valamennyien a C. családnevet használták megkülönböztetésül (Gajus, Lucius, Tiberius, Drusus, Germanicus, Britannicus, Nero c.). Ez a név azonban annyira átment a köztudatba, hogy Caesar családjának kihalta után a következő uralkodók mind felvették a C. nevet, a mely így családnévből a hatalom nevére változott (v. ö. császár, Kaiser). A szó mai értelmében vett császári herczegeket, tehát a császári család férfitagjait is C.-nak nevezték (l. fentieket, tehát fogadott fiút is, később Piso, Titus, Domitianus, Trajanus C.). Csak Pertianx nem adta meg a czímet fiának egészen nagykorúságáig, hogy a czím fénye el ne vakítsa. Dio Cass. 73, 7. A császári czím hiányából következett volt az is, hogy eleinte ingadoztak a végleges czím megválasztásában. A Galba Caesar (Suet. Oth. 11) ellen fellépő Otho nem C., hanem Nero czímet vett fel (Suet. Oht. 7. Tac. hist. 1, 78), hogy ily nevű elődjének családjára emlékeztesse a népet. Vitellius pedig Germanicus czímmel élt, a Drusus fia Germanicus emlékére, a kinek neve a köztársaság idejére visszagondoló rómaiak előtt kedves volt. Csak leveretése után vette a Caesar czímet fel, a mikor már hozzávaló hatalma elveszett. Tac. hist. 3, 58. A messze keleten állomásozó katonák, a kik sem Otho Nerot, sem Vitellius Germanicust el nem ismerték császárnak, Vespasianust Caesarrá kiáltották ki. Tac. hist. 2, 80. Körülbelül ettől az időtől kezdve lett a Caesar czím örökös, mintegy annak jelölésére, hogy a császár a Julius Caesar hatalmának örököse. – 2. C. Julius Caesar, l. Julii, S. F. G.
