Colus,
Colus, ηλαχατη, guzsaly. A régieknél, kik a pergő rokkát még nem ismerték, a fonás eszközei voltak a guzsaly és az orsó (ατρακιος, fusus; l. e.). A guzsaly egy kb. 50 cm. hosszú nádszár volt, felső vége felé behasogatva és kidudorítva, hogy a gyapjúpamat (τολοπη, mollis lana, tractus) jól megállhasson rajta (209. á.) A fonó nő a guzsalyt bal kezébe fogva, jobbjával kihúzta a szálakat, összesodorta s az orsón levő horogra (αγκιστρον) erősítette (210. á., vázakép után); erre aztán megpörgete az orsót s megnedvesített újjai közt egyengetve, folyton eregette a szálakat (στημονα καταγειν, filum deducere), melyek az orsó forgása következtében fonállá sodródtak. Az egész eljárást, mely különben nálunk is dívik, leírja Catullus 64, 311 köv. Ha a fonál már oly hosszú volt, hogy a földre ért, akkor az orsóra csavarta, a mikor pedig az orsó megtelt, elszakította a fonalat (stamen abrumpere) és a gombolyagot (κλωστηρ, glomus) az orsóról levéve a fonókosárba (καλαϑοςχ, ταλαρος, calathus, quasillus) tette (211. á., pompejii falkép után). Minthogy a fonás (lanam facere) a háziasszonynak volt kiváló foglalkozása, azért a rómaiaknál a férje házába vonuló menyasszony előtt gyapjas guzsalyt (colus compta) szoktak vinni. M. J.
209. Colus.
210. Fonó nő.
211. Fonókosár.
