Empedocles
Empedocles, ’Ευπεδοχλης, bölcsész, előkelő csaldából született Agroigentumban Kr. e. 490-ben. Atyja Meton 470-ben résztvett Thrasydaeus kényur megbuktatásában, maga pedig 444-ben az oligarchikus uralom ellen harczolt, a neki fölajánlott királyi méltóságot visszautasítá, miáltal nagy népszerűségre tett szert. De ékesszólása csak muló tekintélyt szerzett neki, később a nép kegye ellen fordult és száműzetésbe küldte. Idegenben halt meg, Peloponnesusban Kr. e. 430-ban hatvan éves korában. Oly csodadolgokat meséltek róla, melyekkel a természetes halál nem állt összhangban. A monda szerint az Aetna craterébe veté magát, hogy az istenséggel egyesüljön, mások szerint az égbe ragadtatott, mire saját fenhéjázó nyilatkozata is alkalmat adhatott: «Én előttetek halhatatlan isten és nem halandó ember vagyok» – mondá egyszer rajongó híveinek. Biborpalástban járt körül, arany övvel, hosszú fürtekkel, rabszolgák kiséretében. Jótékonyságát emlegették, hogy a selinusi mocsarakat kiszárította, egy hegynek a kifurása által egészséges széljárást idézett elő, csodás módon új életre támasztott egy tetszhalottat. Orvos, szónok, politikus volt egy személyben. A politikai szónoklat alapelveit ő állítá föl legelőször. Csak költői munkákat írt, de melyek természetbölcseletet tartalmaztak. Fő műve περι ϕυσεως, melynek mintegy 2000 verséből 400 vers maradt fenn. Három könyvre volt osztva. Az első a mindenség alkatáról, a második a természeti lények keletkezéséről, a harmadik az ember fejlődéséről, főként a lélekről szólt. Καϑαρμος cz. alatt mintegy 3000 versre terjedő tankölteményt írt, mely a lélekvándorlás tanával összefüggő tisztító formulákat tartalmazott. Írt λογος ιατριχος cz. alatt egy orvosi tankölteményt is. Ion nyelve tiszta, képekben gazdag. Fenkölt szárnyalása megragadó erővel visz azon magasztos körökbe, hová e rejtélyes szellem a nagy mindenség titkai felé tört. Gomperz őt a chemia úttörőjének tartja, három sarktételét véve alapul; mert először az egyetlen ősanyag helyett korlátozott számú elem létezését, másodszor ez elemek kapcsolatait, harmadszor e kapcsolatok különböző arányán nyugvó alakulatait hirdette. Fölvett négy elemet (ριζωματα), melyeket mythikus nyelven Ζευς αργης (tűz), ’Ηρη ϕερεσβιος (lég), ’Αιϑωνευς (föld), Νηστις δαχρυοεσσα (víz) névvel nevezett. Már most pl. a húsban mind a négy elem egyenlő súlyrészszel szerepel, a csontban 1/2 rész tűz, 1/4 rész föld, 1/4 rész víz van. Gomperz elragadtatva mondja, hogy ebben mintegy előlegezve van a chemiában oly nagyszerepet játszó egyenérték elmélete. Az elemek változatlan, örök éltű létezése a természet körforgásába jutott Proteus-szerű átalakulásával szembeállítva képezi E. világnézetének szegletkövét. Ez elemek a világ eszményi tökélyes alakjában: képzelt aranykorszakában egy gömböt, σϕαιρος-t alkottak; melyben Cypris: a szerelem isteni elve uralkodott. Cypris nedvesíté meg a földet. Ő gyúrt alakokat, melyeket a tűz tett szilárdakká. De e tökélyes világ harmoniáját a νειχος felbontá. A ϕιλια azt ismét létrehozni törekszik. Ha Anaxagorasnál a Nus (Νους) mint mozgató elv mellett a testek súlya, nehézkedése szerepel. E. a νειχοσ és ϕιλια mozgató elvein kívül fölállítá a hasonlók vonzalmának törvényét. Sőt szerinte érzékeink is a hasonló elemből való alkatuk alapján veszik észre a tüneményeket. Például a szem tűzből és vízből áll: a világosság és homály észrevételére van képesítve. Különböző fokán a tökélynek, különböző látókörrel bírnak az állatok. Az érzéklés a testekből kiömlő finom anyagok fölfogása. Identitás van az egész mindenségben. «A nem létezőből semmi sem lehet, a létező nyomtalanulel nem enyészik» (π. ϕ. 102–103). A lélek anyagi volta és a lélekvándorlásban külön életet élő lélek nyilt ellentmondást alkotnak E. világnézetében. Megható verseket ír arról, hogy az ember e földi életbe mint hajótörött jutott a más életben elkövetett bűnök levezeklésére. Jellemző dolog és ez már az aegyptusi és Pythagoras bölcsészetéből átvett gondolat, hogy e vezeklés 30,000 hórára, azaz 10,000 évre terjed. Van tehát egy a sziv vérében élő lélek: Homerus ϑυμος-a = fumus = dhuvas, mely elenyészik, és van az a lélek, mely tisztulások útján szabadul meg a különböző létformákban rá tapadt szenynytől. Vannak a világharmonia köréből (σϕαιρος) kiszakadt daemonok. – Töredékeit egybegyűjté Sturz (1805), Karsten (1838), Stein (1852). Legteljesebb a Mullaché, Fragm. phil. Graecae, I, poëseos philosophicae. Lucretius d. r. n. 1, 716 skk. 830 skk. foglalkozik E.-szel. Diog. Laërt. tárgyalja 8, 2. Tanulmányok: Diels, Studia Empedoclea, Hermes XV. Bider, a biographie d’Empedocle. Gomperz, Griech. Denker, Leipzig 1896, 1, 183–204. Lewis, A görög bölcs. tört. magyar fordítás Bpest, 1876. 1, 250–263. Molnár Aladár, A bölcs. tört. Pest 1807. 88–96. Nagy Ferencz, A bölcs. tört. Kecskemét, 1896, 18–19. H. I.
