Genius
Genius (v. ö. gigno, genui; értelme tehát: teremtő, nemző) az italiai népek felfogása szerint felsőbb hatalom, mely teremti és fentartja az életet; minden emberi lény nemzésénél és születésénél jelen van; megállapítja jellemét, tehetségeit, s igyekszik neki jó sorsot biztosítani; védő szelleme gyanánt kiséri egész életén át s halála után a házi Larokban él tovább. Mint teremtő szellemet szorosabb értelemben csak férfiaknak tulajdonítottak G.-okat, s ezek analogiája szerint a nőknek Junókat adtak védő szellem gyanánt. Ezért a családban egy G.-t és egy Junót tiszteltek; a közönséges beszédben azonban szokás volt a ház G-áról beszélni, s a házassági ágy (lectus genialis) a G. védelme alatt állott. A férfi születésnapja egyszersmind a hozzátartozó G.-nak is szent napja volt, a kinek ekkor véres áldozat kivételével mindent (tömjént, bort, virágot, kalácsot) felajánlottak, s tiszteletére víg lakomát ültek. Mert a G. megkivánja, hogy a tőle kapott életet vígan élvezzék, okos szórakozásokkal meghosszabbítsák; felvidulni római felfogás szerint annyi, mint saját G.-ának kedvezni (indulgere Genio), az életet elkeseríteni pedig nem más, mint a G.-t megsérteni (defraudare Genium). Hor. epist. 2,1, 144. 2, 187. Plaut. Aul. 4, 9, 15. Terent. Phorm. 1, 1, 10. Az emberek a maguk G.-ára mint jobb énjükre esküdtek, s bár a római tudósok a görög αγαϑοδαιμων és χαχοδαιμων példájára azt hirdették, hogy minden embernek van egy jó és egy rossz G.-a, mindazonáltal a néphit a G.-t csak kegyes és jótékony szellemnek hitte. Nemcsak egyéneknek, hanem családoknak, testületeknek, városoknak és államoknak is volt G.-uk. A római nép G.-ának (Genius publicus v. populi Romani, Liv. 21, 62) szobra – egy szakállas férfi koszorús fővel, jobb kezében tartva a bőség szarúját, baljában egy kormánypálczát – a forumon állott. Augustus császár G.-ának mint a római hatalom megalapítójának már életében emeltek oltárokat. Szintúgy volt G.-uk a helyeknek, mint terek-, utczák-, fürdők-, színházaknak (Genius loci), rendszerint kígyók (400. á., kigyó mint helyi – a fölirat szerint hegyi – genius, herculaneumi falkép), s innen eredt Romában a szelid kígyók tartásának szokása, melyeknek kalácsokat áldoztak. Verg. A. 5, 84 sk. G. J.
400. Kigyó mint helyi genius (herculaneumi falkép).
