’Ελεπολις (városvívó), így hívták azon toronyalakú óriás ostromgépet, melyet Demetrius Poliorcetes szerkesztett és először Rhodus ostrománál alkalmazott 304-ben Kr. előtt. Rettentő nagyságával felülmult minden addig alkalmazott ostromgépet. Diodorus Siculus leírása szerint (20, 48. 91) mintegy 500 négyszögméter területű s négyzetalakú talapzaton nyugodott, melynek farészeit vaspántok foglalták össze, a talapzat alatt 8 erős és csaknem egy méter talpszélességű kerék volt alkalmazva a gépezet mozgatására s hogy menetközben a gép irányát könnyen lehessen változtatni, a kerekek forgó csapokkal voltak ellátva. Az alap négy szögletéből minteg 44 méter magasságú faoszlopok emelkedtek, melyek úgy voltak összefoglalva, hogy a torony fölfelé folyvást keskenyedett és 9 emeletre volt felosztva; ez emeleteken, melyeket két lépcső kötött össze, a legnagyobb fajtájú kő- és nyílszóró ostromgépek voltak elhelyezve s a homlzat falán minden emeleten lövőrészek voltak alkalmazva az ellenség ostromlására, kisebb három oldalfala pedig vaslemezzel volt bevonva. A gép mozgatására 3400 erős katona kellett. A helepolis nevét később az ostromló tornyokra általánosították, sőt a faltörő kossal elltátott testudókra is alkalmazták. Vitr. 10, 22. Amm. Marc. 23, 4. L. Ostrom, 3. D. I.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.