Honorarium
Honorarium, gör. τιμη v. μιοϑος, már a köztársaság idejében divatos ajándék, melyet provincialisok eleinte természetben adtak a helytartónak, a császárság idejében azon összeg, melyet provincialis városi tisztviselő, különösen decurio (decurionatus), első megválasztásakor tartozott fizetni a községi pénztárba. Plin. ep. 10, 48. 113. 114. Dig. 50, 12, 13. Valamint a görögöknél, úgy a rómaiaknál is szoktak honorariumot adni a peres felek ügyük védőjének; de a szokásból visszaélések származtak s a lex Cincia Kr. e. 204-ben eltiltotta az ügyvédők díjazását. E később feledésbe ment tilalmat Augustus ujította meg egy senatus consultummal (Dio 54, 18), Claudius azonban már csak a jutalom vagy ajándék előre kialkuvását vagy megigérését tiltotta meg, de az ügy végeztével 10.000 sestertiusig (kb. 2200 koronáig) menő önkéntes h.-t megengedett. Tac. ann. 11, 5. 7. Nero ismét felujította a lex Cincia rendelkezését (Tac. ann. 13, 5), de később ő is megengedett bizonyos méltányos díjazást (certum justamque mercedem, Suet. Ner. 17). Trajanus ebbeli intézkedése a felektől mindenekelőtt esküt kivánt, hogy se nem adtak se nem igértek semmit ügyük védőinek, a kik azonban az itélet meghozatala után 10.000 sestertiusnyi h.-t kivánhattak feleiktől. Plin. ep. 5, 21. Valamint Athenaeben, Romában is fizettek h.-t tanítóknak (l. Tanügy) és orvosoknak (l. Orvosok). CS. JÓ.
