Iphitus, ’Ιϕιτος. – 1. L. Heracles, 3. – 2. Naubolusnak, Phocis és Tanagra királyának továbbá Perinicének (Περινειξη) fia; Hippolyte férje, ki őt három gyermekkel ajándékozta meg, két fiúval és egy leánynyal. A fiúk neve Scheidus és Epistrophus; Troja falai alatt ők vezették a phocisiakat. Il. 2, 517. 17, 306. Paus. 10, 4, 1. A leány neve Eurynome volt, a ki később Adrastusnak anyja lett. Hyg. fab. 69. 70. Iasonnal vendégbaráti viszonyban állott és ép úgy mint az 1. sz. részt vett az argonauták kalandjában. Apoll. Rhod. 1, 207. – 3. Elisi heros; Haemonnak, mások szerint Pracionidesnek, vagy épenséggel Iphitusnak (l. 1.) fia. Oxylus ivadéka volt és mint ilyen Herculesszel is rokonságban állott. Schol. Plato r. p. 5, 465D. A hagyomány szerint ő alapította meg újból Zeus nagy ünnepségeit Olympiában, melyeket Oxylus halála óta nem ünnepeltek volt. Paus. 5, 8, 2. Ez a megujítás a Pythia tanácsára és az istenek haragjának kiengesztelésére történt, mely harag országos csapásokban nyilatkozott. A megujítás művében Lycurgus is részt vett, különösen kettejöknek tulajdonították az εχεχειρια (l. ezt) intézményét. Plut. Lyc. 1. I. egyike azoknak a félig mesés, félig történeti alakoknak, a kik az olympiai játékok intézményét a hellen törzsek ősi történetével kapcsolják össze. Aetoliai törzsből sarjadott elisi heros, s mint ilyen Elisnek mesés képviselője, holott Cleosthenes a Pisatis nevében, Lycurgus Sparta részéről szerepel. A három tartomány békés egyesülése Delphi szentélyének hatása alatt történt és ezen egyesülés eszközlője I. L. Krause, Olympia, 31 skk. Curtius, Sparta und Olympia, Hermes, 14, 129 skk. Busolt, Griechische Gesch. I, 130 skk. L. M.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.