Mendicus
Mendicus, πτωχος, koldus. Már Homerus idejében oltalomban és némi vendégjogban részesült a nélkül, hogy állandó tartózkodásra igényt tarthatott volna. A régiek hite szerint az istenek kegyelme különösen oltalmazza a koldusokat s a ki bántalmazza őket, arra boszuló Erinyseket küldenek. Hom. Od. 17, 465. A koldulás mint állandó foglalkozás is meg volt engedve egyeseknek, kik egy-egy vidékre kiterjedő szabadalmat élveztek s az istenek védelme alatt állottak (πτωχος πανδημιος, Hom. Od. 18, 1). Ebben különbözik Irus Odysseustól, a ki csak alkalmi koldusnak mutatta magát. Diogenes iskolájának hivei a cynikusok hamis megalázkodásból folytatták a koldulást mint vendégjogot. Az ily ál-koldusok száma nyomban megkevesbedett, a mint a törvény a munkát általánosan kötelezővé tette s a hatóságok ellenőrzésére bízta. Az elszegényedést különben a gyarmatosítás és telepítés nagyban ellensúlyozta. A római császárok idejében a koldulás valóságos mesterséggé fajult, sőt, mint Seneca említi (Contr 10), magok a koldusok fölszedték a kitett gyermekeket s azokat gonoszul megcsonkítva a koldulás czégéreinek használták föl. Általában szokás volt Romában, hogy a hajótöröttek egy szerencsétlenségüket ábrázoló képpel koldúltak. Hor. a. p. 20. Könnyen érthető, hogy ezzel a dologgal is sok volt a csalás és visszaélés. T. M.
