Palmyra
Palmyra, Παλμυρα, syriai nyelven Thadmor (ma Tudmur), oazis-város Damascus és az Euphrates között a középen. Több karaván-út keresztezésénél való kedvező fekvése daczára is csak a 41-ik évben Kr. e. említik először. Római főhatóság alatt megtartotta függetlenségét a közigazgatásban. Rövid virágzása a Kr. u. 3-ik századra esik. A Valerianus császár elfogatása utáni zavarokban Odaenathust (Odenatust), P. exarcháját, Gallienus császár a város és területe királyává és dux Orientissé nevezi ki (262), s ezen czímen azután Odaenathus meghódítja Syriát, Arabiát és Armeniát. Őt követte özvegye Zenobia (267), egy okos, férfias tetterejű és finom műveltségű nő; az ő seregei Aegyptusig és Galatiáig nyomultak előre. Aurelianus 272-ben ellene ment, megverte Emesánál, fogságba veté és szétdúlta Palmyrát. A város ezt a csapást soha se heverte ki, habár Justinianus újra megerősíté. 1678-ban felfedezett romjai, különösen nagy nap- (Baal-) temploma és egy hosszú oszlopsor, pompájukban és nagy terjedelmükben tanuságot tesznek az egykori fényről. – Irodalom: Wood és Dawkins, Les ruines de Palmyre, Paris, 1812. Deville, Palmyre, Paris, 1894. Wrigth, An account of P. and. Zenobia, London, 1895. A p.-i feliratokról: Waddington és de Vogiié, Inscriptions de Syrie, Paris. 1870. P.-i istenségeknek temploma volt Sarmizegethusában, CIL III 7954. 7955. 7956. E. B.
