Seja.
Seja. – 1. Ősrómai istenasszony, a tavaszi vetés védője, a ki a még a föld méhében rejlő magot őrzi. Társai Segetia és Tutilinina, a kikkel abban is osztozik, hogy nevét födél alatt kiejteni tilos (Macrob. sat. 1, 16, 8); a ki ez ellen vét, annak vezekelnie kell. S. (másként Semonia) addig őrzi a vetést, a míg a föld alatt van, Segetia (máskép Segesta), a mikor már kicsirázott Segetia képét egy külön templomban elhelyezve megtaláljuk Saloninának Gallienus feleségének egyik érmén (Eckhel D. N. 7, 418); Seja és Segesta szobrairól Plinius említi (n. h. 18, 8), hogy a római circusban állottak. – 2. Fortuna mellékneve, kinek templomát, a melyet állítólag már Servius Tullius alapított volt (Livius 40, 40), Nero aranyházába foglalta be. Lásd Preller, Römische Mythologie 2, 223. Wissowa, Religion und Kultus der Römer, München, 1902. 195. 1. L. M.
