Vindex

Full text search

Vindex, védő, boszúló. – 1. A személy elleni végrehajtásnál v. volt az, a ki kezességet vállalt az elitéltért, hogy szabadlábon maradhasson. Fest. p. 7. 574Th. A régi jogban az in jus vocatio esetén csak úgy bújhatott ki a vádlott a törvény előtt való megjelenés kötelezettsége alól, ha helyettest tudott állítani, a ki magára vállalta a vádat összes következményeivel együtt. Gaj. 4, 46. Dig. 2, 4, 22. 1. L. Per (római) és Manus injectio. Ez a neve általában minden helyettesnek, szószólónak. Cic. top. 2. L. Assertor és Manumissio. – 2. Mellékneve Juppiternek, mint a sérelmek boszulójának s ezáltal a sérelmet szenvedők védőjének. CS. JÓ.
3. Személynév: C. Julius Vindex, egy elrómaisodott ősnemes celta család sarja (Dio Cass. 63, 22. Suet. Ner. 40), Nero alatt Gallia Lugdunensis helytartója volt, s mint ilyen 68-ban Kr. u. úgy látszik azt tervezte, hogy Galliát önálló rangra emelje talán egy védenczállam mintája szerint, melynek azután ő uralkodója szeretett volna lenni. Tac. hist. 4, 17. Nagyszámú gallus csapatok özönlöttek hozzá, úgy hogy serege végre 100,000 főre rúgott. A mennyiben azonban seregének nem volt kellő fegyverzete és gyakorlata, a szomszéd hadseregek segítségéhez kellett folyamodnia. Sulpicius Galba, Hispania Tarraconensis helytartója, a kinek ő azt ajánlotta, hogy emeltesse magát császári rangra (Plut. Galb. 4 sk. 22. 29. Dio Cass. 63, 23), minthogy már régóta sóvárgott a koronára, hajlott az ajánlatra és felmondta Nerónak az engedelmességet. Plut. Galb. 4. 9. Máskép tett Felső Germania helytartója, L. Verginius Rufus, kinek a saját csapatai ajánlották fel a császári méltóságot. Plut. Galb. 6. Ez eleinte habozott, csakhamar azonban felkerekedett és nagy sereggel indult el a Vindex szította felkelés elnyomására Vesontio a sequanusok fővárosa felé Galliába. Mialatt Vindex itt még egyszer megkisérlette Verginius Rufust pártjára vonni, ez megkezdte a csatát, melyben Vindex és serege teljesen tönkre ment. Dio Cass. 63, 22 skk. Zonar. 11, 13. Suet. Ner. 40 sk. Plut. Galb. 3 skk. Tac. hist. 1, 51. 65. 89. 2, 95. 4, 14. 57. 1, 1, 362 skk. L. K. G.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi