Zeno
Zeno, Ζηνων. – Az eleai. 460-ban Kr. e. virágzott, Parmenides tanítványa, vele együtt ment Athenaebe Socrateshez. Műveit prózában írta, de csak kevés számu töredék maradt belőlük (Mullach, Fragm. philos. Gr. 1). A zeleai iskola egyik legkiválóbb tagja; a létező egységét s a nem-létező lehetetlenségét de absurdo igyekszik levezetni. Ezért nevezte őt már Aristoteles a dialectika föltalálójának. Bizonyítékai a létező sokasága ellen, a mozgás ellen (a híres Achilleus, a nyíl) ismeretesek. Jelentősége abban van, hogy a vitatkozás új módszereit honosította meg, melyeknek a sophistika vette jó hasznát (l. Sebestyén, A gör. gondolkodás kezdetei). – 2. A citiumi, Cyprus szigetéről, 320 körül jött Kr. e. Athenaebe s először a cynikus Crateshez csatlakozott; de a cynikusok túlzásaitól csakhamar megundorodott és sovány tudományukban sem lelt tudományszomja megelégülést. Előbb a megarai Stilpont hallgatta, majd Xenocratest, Polemont és Diodorust. Végre több mint husz évi előkészület után már maga alapított iskolát a tarka oszlopcsarnokban (στοα ποικιλη), melyről az egész iskolát elnevezték. Szigoru erkölcsű, egyszerű, méltosággal teljes s mégis barátságos lénye tiszteletet szereztek neki (reá vonatkoztatják a napolii nemzeti múzeumnak a 895. ábrában bemutatott márványhermáját [l. Bernoulli, Griech. Ikonogr. 2, 135 sk. l.], melynek zsidó physiognomiája megfelel Zeno valószinű semita származásának). Antigonus Gonatas gyakran meglátogatta, hallgatta előadásait s magához hivta, de Zeno Athenaeben maradt s a város hálás polgárai nyilvános dicsérettel, aranykoszorúval, szoborral és a Ceramicusban díszsírhelylyel tüntették ki. Mindazáltal Athenae polgárjogát nem fogadta el s mindvégig megmaradt Citium polgárának. Életének késő vénségében önként vetett véget. Iratai elvesztek, csak töredékek maradtak belőlük (Wachsmuth, de Zenone et Cleanthe 1 Göttingen, 1874). Diogenes 7 ethikai művét említi és 4 physikai tárgyút meg 3 logikait. Tanítását l. a Stoikusok czikkben. – 3. Tarsusi, a stoikus Chrysippus tanítványa és utódja. Irásai elvesztek. Eusebius (praep. ev.) szerint a világelégést tanította. – 4. Epicureus, kit Cicero és Atticus szivesen hallgattak. Cic. de fin. 1, 5, 16. – 5. Rhodusi, Polybius kortársa, megírta szülővárosa történetét, de Polybius szerint (16, 14) formára nézve jobbat adott mint tartalomra. Töredékei Müller, Fragm. hist. Graec. 3, 174 skk. S. K.
6. A pontusi királynak I. Polemonnak fia. Mivel kisded korától fogva az armeniusok szokásait s életmódját magáévá tette és a köznépet magának megnyerte, Germanicus őt Artaxatában (Armenia fővárosában) az armeniusok elárvult királyi trónjára emelte. Mint király az Artaxias nevet vette fel s Kr. u. 34-ig uralkodott. Tac. ann. 2, 56. 6, 31. L. K. G.
895. Zeno a stioikus, márványherma (Napoli, Nemzeti Múzeum).
