VÉDJÉTEK A MADARAT!
VÉDJÉTEK A MADARAT!
Csak a tudatlan és a gonosz ember
bánthatja és irthatja a madarat.
bánthatja és irthatja a madarat.
Bizony csak a gonosz és a tudatlan bánthatja a madarat, mielőtt hogy meggyőződött volna, vajjon igazán káros-é az? Már mondottam is, de megismétlem, hogy magában a természetben nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van. Arra szükséges, hogy végezze az élő természetben azt a munkát, a melyet más teremtmény el sem végezhetne.
Károssá és hasznossá az emberre nézve a madarat csak az ember maga teszi akkor, a mikor feltöri a gyepet és beveti oly maggal, mely tömeges termést ad, olyant, a mely madártáplálék is; vagy kertet, szőlőt állít oda, a hol azelőtt nem volt.
Azért a madárnak, de az embernek is a java azt követeli, hogy nagyon is okkal-móddal járjunk el.
Megszámlálhatatlan kincs az, a mit a czinegék, a poszáták, a légykapók és mások, pihenést alig ismerő szorgalma az okos gazdának jövedelmez. Mert a mig a legszemesebb és legszorgalmasabb gazda is csak nagyjából szedheti le a már nagyon is szemet szúró hernyófészket, addig a hasznos madarak raja függögetve, bujkálva, kopácsolva, kapdosva irtja mind azt a kártékony teremtést, a mit az ember meg sem láthat, a mihez hozzá sem férhet.
Van ám erre még számbeli kalkulus is.
A picziny királykamadár éven át három milliónál is több rovart emészt föl mindenféle állapotában: hol mint petét, hol mint bábot, hol mint kifejlett rovart, a mi pedig, ha szaporodáshoz jutna, megint töméntelenséget jelentene. Ezt a madárkát majd le is irjuk. A kék czinege nem is sokkal nagyobb; de éven át hat és fél millió rovart pusztit el; de azután még hol 12, hol 16 fiókát is fölnevel, a mi megint azt jelenti, hogy egy ilyen czinegecsalád huszonnégy millióig való rovart fogyaszt el, vagyis ennyinek kártételétől óvja meg a kertet, az erdőt és óvja mindenütt, a hol csak hozzá fér. A ki pedig tudatlanságból vagy gonoszságból elfogja és elpusztítja ezt a szárnyas munkást, annyival károsítja a közvagyont, a mennyi rovar megmaradt, mert a czinegét, mely a rovart elfogta volna, megölte!
A rovarok világa egyáltalában óriási hatalom, és ott, a hol a tudatlanság nem számolva, irtja vagy csökkenti a rovarokat pusztító egyéb állatokat, a rovarkár évente, pénzben kifejezve, nem százezrekre, hanem száz milliókra rúg. Húsz évvel ezelőtt talán szemébe nevettek volna annak, a ki ilyent mondott volna; de a mióta egy, puszta szemmel alig látható picziny rovar, a fillokszera, tönkretette a leghiresebb szőlős vidékeket: megszünt a nevetés és gúnyolódás.
Lehet tehát beszélni a madarak védelméről is.
A rétségek és műveletlen, gazdátlan területek ősi idejében zengett Magyarország e madarak énekétől, megnyüzsgött tőlük a levegőég, a vizek és erdők rengetege.
Ám ez napjainkban nagyon megváltozott és a rétek eltünésével, lecsapolásával belévágott az eke az ősföldbe és véget vetett sok madártanyának.
Hogy szép, tiszta vetéses táblákat nyerjenek, kivágták a legkisebb bokrot is és evvel lassanként elvonták a leghasznosabb madaraktól a fészkeléshez szükséges alkalmatosságot, a mi pedig öreg hiba volt.
A régentén madárénektől zengő táj csöndes, sőt néma lett; a szemet sem gyönyörködteti a madárnak üditő szemlélése – rossz dolog biz az!
Hozzájárul a délszakon élő népek – bizony főkép az olaszoknak – hihetetlen madárpusztítása, táplálék czéljából. Mindent elfognak, mindent megesznek – még legbizalmasabb barátunkat, a viskó füsti fecskéjét is! Gépen kötött óriási hálókkal elrekesztik a völgyeket, a merre a fáradt fecskemadár vonul. És fel van jegyezve az emberiség gyalázatára, hogy három madárfogó pár óra alatt tizennégyezer fecskét hálózott össze és gyilkolt meg! A mi népünk pedig tavaszra kelve, várja ficserékelő barátját; de az nem jön meg, mert régen betemetkezett kapzsi népek telhetetlen gyomrába!
Annál is inkább kell rajta lennünk, hogy mi védjük és szaporítsuk a jó ég szárnyas áldását, lelkiismeretünk megnyugtatására, szemünk gyönyörüségére és gazdaságunk nagy hasznára. Követnünk kell pedig okos népek példáját.
Hogy hát melyik az?
Valamikor, a Jegestenger felé vezető utamban, hosszában végig szeltem Dánia országát, mely szegény tartomány volna, ha nem volna tengere. A földje sokszorosan laposos, semlyékes és buczkás; buczkáit pedig a szívós Hanga növény boritja. Szétszórt szegényes viskók tünedeznek fel itt-ott, melyeknek gazdái szegény turfa-vágók – erdő, kőszén hiányában az ős mocsár kiszárított maradványa itt a tüzelő. No már most a viskók mellett egy-egy apróka, tarka riska van kipányvázva, mint a szegényember tejelő áldása; de a bejáró ajtóval szemben ott van vagy tizenöt lépésnyire a két vagy harmadfél öles pózna is leverve, csúcsán a madarak költőházikójával, a melyben rendesen a seregély tanyázik.
Nagyon szép és megindító látvány volt biz’ az, a mikor alkonyat táján a napi munkától fáradt turfavágó kiült a padkára, rágyujtott és mikor letekintett, elgyönyörködött apróka cselédjein, ha meg fölfelé nézett, elgyönyörködött a seregélypáron, mely az ülőkén csicsergett és pihent.
Az egész szabad Svájczon végig a kertek gyümölcsfáin és minden alkalmatos helyen ott van a költőházikó, benne a kert legjobb, legszorgalmasabb munkásai, azok a czinegék, légykapók, vörösfarkú kerticzék és egyebek.
Ide kell törekednünk, édes magyar Népem, nekünk is.
Tartóztasd vissza gyermekedet a fészekszedéstől, mert az oktalan rablás és a magad kára. – És tudta bölcs Salamon király mit teszen, mikor mondá:
«A mikoron az madárnak fészkére találsz az uton, akárminemü fán vagy a földön, melyben madárnak tojása vagy fia vagyon és az anya ül fiain vagy tojásain: ne vedd el az anyamadarat, sem fiait....» Mózes V., XXII. 6.
IV. KÖLTŐHÁZIKÓK
Ezekután már csak azzal tartozom Tenéked, értelmes magyar Népem, hogy mutassam meg magát a költőházikót is. Legjobb az, a mely kérges fából készül; belülről jó tágas odunak ki van vájva, oldalt akkora bejáróval, a milyen a hüvelyk és mutató ujjból csinált karika; magassága olyan, mint a könyöktől a kinyujtott nevendék ujj csúcsáig terjedő hosszúság, még egy kis ráadással.
Látjuk IV-dik képünkön 1. szám alatt a harkály odvát átmetszetben és úgy, a mint maga készíti, 2. szám alatt a mesterséges odút, a mint a kerekes mesterségesen kivájta s ezt persze le kell fedni, a mint a 3. szám mutatja. A 4. szám öblös száju és légykapóknak való. Ezeket vastag ágra vagy törzsre és magasan kell alkalmazni, legjobb odasrófolni. No de van arra pontos mérték is, a mint itt következik: A czinegéknek szánt házikó hossza egy arasz, öt ujj, vastagsága hét ujjnyi, lyuka pedig két ujjnyi átmérőjü, kerek. A seregély nagyságú madarak házikója két arasz és egy ujj hosszú, vastagsága egy arasz, lyuka pedig három ujj átmérőjü. A zöldharkálynak, bankának szánt házikó két arasz és három ujj hosszú, egy arasz vastag, lyuka négy ujjnyi átmérőjü. Végre a vadgalambnak szánt házikó olyan mint az előbbi, de lyuka hat ujjnyi átmérőjü. No de még a légykapónak is kell házikó! Képünkön a 4-ik, mely arasznyi magas, tenyérnyire nyitott és mély szedőkanálnyira öblös.
Ám ezenkivül a táblák között, messze a dülők útjától, meg kell türni azt a pár kökény vagy galagonya bokrot is, hogy a hasznos poszáták és egyebek megfészkelődhessenek.
Avval végzem, a mivel kezdtem: védjétek a hasznos madarat!
