A KIS SIRÁLY. Larus minutus Pall. 1776.
A KIS SIRÁLY.
Larus minutus Pall. 1776.
Larus minutus Pall. 1776.
[Larus atricolloides FALK. – Xema minutum BOIE. – Larus nigrotis LESS. – Larus pygmćus BARY. – Hydrocolćus minutus KAUP. – Gavia minuta MACG. – Chroicocephalus minutus EYT.].
Jegyei: léprigó nagyságú, de kissé tömzsibb és hosszabb szárnyú; gyenge csőre rövidebb a csüdnél; a másodrendű evezők végén levő fehér szegések a szárnyon keskeny harántcsíkban folynak össze; az öregek csőre karminbarnás-fekete, a fiataloké inkább sötétbarnás-fekete; az öregek lába rákvörös, a fiataloké hússzínű.
Leirása. Az öregek nyári tollazata: egész fej a nyak közepéig fekete; a nyak, a hát eleje, fark és farcsikja, valamint az egész alsó test fehér, utóbbi az élő példányoknál, főleg a begy táján, rózsás hajnalszínűen árnyalt; a hát közepe, valamint a szárnyak fölül halavány fehérszürkék; az evezők végei fehérek; alul a szárny egészben palaszürkének látszik (kivéve az evezők fehér hegyét). Téli tollazatban az öregek feje fehér, csak a fültájon és tarkón vannak feketeszürkés foltok. A fiatalok őszszel: alul fehérek, a begy oldalain két sötét folt, felül túlnyomóan barnás palaszürkék, különösen a fejtető és hát egyszínű, egyébként a tollak fehér szegései e főszínt megtarkítják s a háton V alakú fehér rajzot alkotnak; a szárny alul egészben fehérnek látszik (nem mint az öregeknél); a szárnyon a másod rendű evezők fehérszürke tükröt alkotnak; a nagy evezők külső széle és hegye úgy a fehér belső zászlónak a tollszármenti része sötét-palaszürke; a szélső farktollak egészen fehérek, a többiek vége azonban többé-kevésbbé feketeszürke, kivált a két középsőé. Tavaszszal a fiatalok háta egyszínű fehérszürke lesz, a szárny azonban olyan még mint őszszel, de a kis szárnyfedők világosabb barnák; a fej fehér és feketetarka, később egészen fekete lesz. Az öregek szeme feketebarna, a fiataloké sötétbarna.
Mértéke: H. 26–28; Sz. 21,3–23,6; F: 8,2–11; L. 2,2–2,7 Cs. 1,9– 2,4 cm.
Európának inkább keleti részeit lakja s kiválóan a délkeleti tavakat. Azonban nagy szárban a Ladoga tónál (60° é. sz.) s kisebb számban Észak-Németországban is költ. Leggyakoribb Közép-Ázsia mocsarain, nemkülönben a Volga torkolatánál. Ez a gyönyörű madár nálunk rendesen átvonul, bár előbb nagy ritkaságnak tartották. De vagy tíz évi megfigyeléseim bebizonyították, hogy úgy a Velenczei tónál, mint a Fertőnél, évenként sokszor százas csapatokban jelenik meg. Tavaszszal április végén s főleg május első felében mutatkozik, egyesek május végeig is kerülnek; őszszel leginkább szeptember első felében láthatók s leginkább csak fiatal madarak. Mióta a figyelem jobban feléje fordult, a Balatonnál is (Lepsény, Lelle) s a Csepelszigetnél lőtték. A Királyhágón túl – már előbb – 1858 május 18. Sztrigy-Szt-Györgyön, 1867 május 8-án Zeyk-falván ejtettek el egy-egy példányt. 1897 aug. végén és szept. elején Temes-Kubinban az «alsó réten» láttam fiatalokat.
