A HAVASI LILE. Charadrius morinellus L. 1758.
A HAVASI LILE.
Charadrius morinellus L. 1758.
Charadrius morinellus L. 1758.
[Morinellus anglicanus BRISS. – Charadrius tartaricus PALL. – Charadrius anglus MÜLL. – Charadrius sibiricus LEP. – Eudr. montana, stolida BRHM. – Morinellus sibiricus BP. – Eudromias morinellus KEYS & BLAS.].
Jegyei: rigónagyságú, de zömökebb; homloka feketebarna és rozsdásszürkés-fehéren foltos; álla fehér; szárnyfedői szürkésbarnák, világos rozsdásan szegve; csőre vékony, fekete; csüdje zöldesbarna, lábujjai feketés szürkék; szeme sötétbarna.
Leirása. Nyári tollazatban: a fej felső része feketebarna, elől sűrűbben, hátrább kevésbbé sárgásfehéren foltos; a szemen át, hátra felé szélesedő tiszta fehér sáv; a csőrtő és szem között úgy fültájékon szürkésbarna, előbbi rajzolat fehér foltokkal; áll, torok és végbéltája fehér, úgy az alsó farkfedők is; felső test barnás hamuszürke, minden toll rozsdásan vagy sárgásfehéren szegve, a nyak felső részén legkevésbbé; a begy világosbarnás hamuszürke, mely színt a mell és oldalak rozsdaszinétől fölül erősebb, alul elmosódó sötét szegésű fehér szalag választja el; az alsó test közepét nagy feketebarna folt foglalja el; az evezők sötét szürkebarnák, az elsőnek szára fehér, a hátulsók hegye és belső széle rozsdásfehéren szegett; a farktollak töve szürkebarna, végük felé feketésbarnák, a középsők hegye keskeny sárgásfehér szegéssel, mely szín a szélsőkön folttá nagyobbodik. Őszszel az öregek hasonlítanak a fiatalokhoz, fölül főszínük kissé sötétebb, mint nyáron, az egyes tollak szegése élénkebb rozsdaszínű s élesebb; a fej rozsdásan foltos s nem oly sötét egyszínűségre hajló, mint nyáron; a szemsáv rozsdás s nem tiszta fehér; torkuk sötétszürkésen hosszában, begyük ellenben harántosan sávos; különben alsó testük szürkésfehér.
Mértéke: H. 21–22; Sz. 14,5–15,5; F. 6,3–3,8; L. 3,5–3,7; Cs. 1,2–1,6 cm.
Mocsári madaraink közt ez az egyedüli, melynek otthona a havasokon van. Igaz ugyan, hogy a magas hegyeken, a hóhatáron is mindig a lápos, mocsaras helyeket keresi föl, mégis sajátszerű, mikor az ember ilyen tájon, hol mindennel előbb, csak mocsári madárral nem vél találkozhatni, vele összekerül. Igazi hazája a magas Észak fel a 73° é. sz.-ig, a hol Skandinávia, Oroszország, Szibéria, Novaja-Zemlja nagy fensíkjain, hegyein, az úgynevezett «hegyi tundrában», magányos, kietlen helyeken költ. Tromsönél (69° 38’ é. sz.) 800 m. magasan a Flöifjelden találtam néhány fészkelő párt, melyek az örök hó között bizonyos lápos, elmocsarasodott s így hóment részeken tanyáztak. Skóczia magas hegyein úgy Németországban, Stiriában is találtak egyes fészkelő párokat. Hazánkban szintén a legmagasabb hegyi lápok, mocsaras havasi rétek néhány pontján fészkel, főleg Erdélyben a Cibin hegységben. Ez utóbbi helyek fészkelésének legdélibb – úgy mondhatnám – szigetei.
Költözködéskor azonban nálunk is sokkal gyakoribb, bár közönségesnek éppen nem mondható. A Földközi tenger vidékein, Perzsiában telel. Magyarországon, főleg októberben, novemberben, gyengébb időjárással deczemberben, tavaszszal meg áprilisban, mutatkoznak az átvonulók ámbár ekkor sokkalta ritkábban, mint őszszel. Nem annyira mocsaraknál, mint a mezőn, kukoriczákban, gazos ugarokon, tarlókon szállnak meg. Pestmegyéből legtöbb példányt tudok (Pótharaszt, Fülöpszállás, N.-Kér, Ócsa), Sopronmegyéből . (Fertő-Szt.-Miklós) gyűjteményemben van egy példány; Gömörmegyében, Hunyad- és Szebenmegyékben szintén többször lőtték.
Horvátországban először 1894 április 11-én Molve falunál észleltek 6–8 darabot, melyek közül egyet lőttek is. Hangjuk trü, drü, dre, drö, drr, drr. Fészküknél roppant bizalmasak s az ember körül 20–30 lépésnyire egérszerűen futkosnak a posványos gyepen. Tojásaikat valami – pár szálacskával bélelt – mélyedésbe a földre rakják vagy a mohás talajt kissé homorúra nyomják s ide tojnak 3–4 tojást, melyek fénytelenek, világos sárgásbarna vagy olajzöldbe játszó alapon szürkén, barnán, olajbarnán pontozottak és foltozottak.
Tojásmérték: H. 39–42; Sz. 25–27 mm.
Húsa – saját tapasztalatom nyomán is mondhatom – a legízletesebb minden szárnyas pecsenyéje közt s finomságra túltesz a sárszalonkán úgy, hogy méltán az inyenczfalatok koronája – csak hogy nálunk ritka halandó részesül benne. Tápláléka szerint – mint többi fajtársai is, – hasznos madár; de ritkaságánál fogva működésének fontosságot nem tulajdoníthatunk.
