A KIS VÍZICSIBE. Ortygometra parva (Scop) 1769.
A KIS VÍZICSIBE.
Ortygometra parva (Scop) 1769.
Ortygometra parva (Scop) 1769.
[Rallus parvus SCOP. – Crex pusilla (nec PALL.) LIGHT. MACG. – Porzana parva DRESS. – Rallus minutus DIXON. – Gallinula pusilla BECHST. – Phalaridium pusillum MEV. – Ortygometra minuta KEYS. & BLAS. – Gallinula minuta BRHM. – Zapornia minuta LEACH. – Crex parva SEEB. – Zapornia parva SHARPE].
Népies nevei: kis vízicsibe: kis nádicsibe.
Jegyei: alig nagyobb, de nyulánkabb, mint a búbos pacsirta; farkalja szürkésfekete, fehér harántcsíkozással; első evezőjének külső széle nem fehér; háta túlnyomóan barnásfekete (az egyes tollak szélei, s nem annyira hegyük, keskenyen olajbarnán szegettek) ritkásan, itt-ott fehéren foltozott; a csőr egészben zöld, hegye világosabb, töve élénk piros; lábai zöldek; szeme vérpiros (öreg 
) zöldesszürke (fiatal ).
) zöldesszürke (fiatal ).
Leirása. Öreg hím tavaszszal: felül főszíne olajbarna, a fejtető sötétbarnás; a farcsíkja és a válltollak közepe is feketebarna, fehér foltok nélkül; evezők sötét olajbarnák; a fark közepe is ily színű, a tollak szegélye, mint a szárny fedők; a has feketésszürke, oldalai és a czombok tája feketésbarnán és fehéren csíkosak; egyébként egész alsó része palaszürke, legvilágosabb a torok és nyak alsó részén. A tojó felül olyan mint a hím, álla, torka azonban fehér, egész alsó teste pedig – kivéve a has szürkés és fehéres csíkozású részeit, fehéres testszínű. A fiatalok álla, torka, fehér; a begy és mell oldalai barnásan csíkosak, foltosak; a hát mint az öregeknél, csakhogy a fehér foltozás még ritkább; a csőr és lábak barnás hússzínűek s nem oly zöldek, mint az öregekéi. Őszszel az öregek is hasonlítanak a fiatalokhoz.
Mértéke: Sz 17–18. Sz. 10–10,5. F. 4,5–5,4. L. 2,8–3,4. Cs. 1,5–1,8. cm.
Európa mérsékelt és déli vidékein, az 55° é. szél.-en alul fordul elő s átterjed Közép-Ázsiáig. Hazánkban nádas, kákás tavak szélein, lápos helyeken, csuhis, kákás mocsarakban közönséges. Mocsaras ligeteket, erdőket szintén kedvel, mert a vizenyős talajon tenyésző áthatolhatatlan, kuszált sűrűségek életmódjának leginkább megfelelnek. Itt, a magányos, rejtekhelyeket bőven kináló posványokban éli világát s így nagy ritkán kerül szem elé, akkor is legtöbbnyire csak pillanatokra. Gyengeségének tudatában félős madárka, csak a sűrű vízinövény közt bujkálva érzi magát biztonságban; ez a lappangó, rejtett élet védheti csupán meg a ragadozó állatok leselkedése elől. Ha csónakkal a keskeny halászcsapásokon a legvadabb nádas, kákás, rekettyések rengetegébe hatolunk és éber szemmel figyelünk, gyakrabban fogjuk látni, a mint ladikunk előtt villanásszerűen, szinte csak átdobja magát az alig méter széles vizi út fölött, vagy pedig egérszerűen surran be valami ingó láp tisztásáról a buja növényzet közé. Éppen csak hogy felismerhettük, megkülönböztethettük madár voltát – a következő perczben már elnyelte a gazos.
Költözködő madár létére márcz. végén s főleg ápril közepe táján érkezik hozzánk, az országos középnap szerint: április 22 – 23-én. Májusban javában párosodik s a tószéleken, a lápok táján mindenfelől hallatszik «pityergése». Sajátságos hangok, miket az, a ki a tóság életét nem ismeri, előszörre is megjegyez magának s bizonyára fejét csóválja, ha a véletlenül fegyver élre került madárkáról elmondjuk neki: «Ez ám az a madár, a mely úgy szól, mintha tele kulacsból öntenének» . Leggyakrabban hallható szólását pit-pity-pity, pirrriririre formán fejezhetném ki.
Május közepe felé kezdenek fészkelni, e hónap második felében azután javában ülik tojásaikat. Fészköket mindig jól eldugják s különféle helyeken rakják meg, sokszor éppen ott, a hol legkevésbbé sem gondolnánk. Találtam azt régi, kidobott fűzvenyigéből font csíkvarsában, halászkéz csinálta nádrekesztésben, lápra hordott s elfelejtett nádkévékben, de legtöbbnyire (a Velenczei tavon) a hajócsapások szélein, oly helyeken, hol a halászok a csapás oldalain a nádat lehajtogatták s az út tisztításánál a nádszálakat, gyökereket, gyékényt a csapás mellékére kiszórták. Ebben a szemetesben sokszor 2–3 lábnyira a víz színe fölött volt a fészek, mely leggyakrabban száraz nádlevelekből, sásból (Typha angustifolia) készül s a madár termetéhez mérve aránytalanul nagy alkotmány. Május 20-ka körül legtöbb fészekben teljes fészekaljakat, 8–10 darab tojást láttam. A tojások barnássárga alapon sűrűn elmosódó szürkéssárga vagy az alapszínnél kissé sötétebb foltozással szinte márványozottak, néha vörösbarnán, feketésbarnán is pettyesek fröcscsentettek.
Tojásmérték: H. 30–33 mm.; Sz. 21,2–22,5 mm.
A kikelt, fekete pelyhes, fiókák nem maradnak a fészekben, hanem azonnal a nád, lápok sűrűjébe másznak, igazi természetöket éltük első percze már jellemzi. Mikor felcseperedtek, ők is el-el bogarásznak otthonuk tájáról messzebbre-messzebbre, nagy ügyesen ugrálnak, kúsznak a nádszálakon, vízre is telepszenek, kiváncsian próbálgatva: vajjon tudnának-e úszni? látják, hogy megy. Hát ha lebuknának? az is sikerül. Most már nagykorúszámba mennek, mert szüleik képességét körülbelül megközelítették. Több gyakorlattal el is érik azt. Megvedlenek, hogy augusztus végére friss tollazatban készülhessenek a nagy útra, mely szeptemberben elszólítja tőlünk e kedves, eleven kis szárnyasokat. Dél-Európában és Észak-Afrikában telel.
Táplálkozása körülbelül ugyanolyan, mint előbbi fajé s így hasznos volta is kétségtelen.
