A BARÁZDA BILLEGETŐ. Motacilla alba L. 1758.
A BARÁZDA BILLEGETŐ.
Motacilla alba L. 1758.
Motacilla alba L. 1758.
XXV-ik tábla
SÁRGA BILLEGETŐ MOTACILLA FLAVA (L) BARÁZDA BILLEGETŐ MOTACILLA ALBA L
SÁRGA BILLEGETŐ MOTACILLA FLAVA (L) BARÁZDA BILLEGETŐ MOTACILLA ALBA L
Népies nevei: leánykamadár (Erdély); brázda billegető, borozda billegető (Dunántúl); barázdácsa (Baja); lipinka madár (Székelyföld).
Jegyei: farka majd csaknem oly hosszú, mint teste; háta hamuszürke; két szélső farktolla túlnyomóan, alsó farkfedői egészen fehérek, úgy hasa is; csőre és lábai feketék. (L. I. köt. II. tábla.)
Leirása. Öreg hím nyáron: fejbúb, tarkó és a begyig terjedő torokfoltja fekete; homloka, pofái, nyakoldalai és a felső szárnyfedők töve fekete, hegye azonban fehér, miáltal két fehér szárnycsík támad; a nagy evezők feketésszürkék, a hátulsók külső széle fehér szegésű; a fark fekete, kivéve a két szélső, túlnyomóan fehér tollat; a farcsikja feketés; a fehér alsó test oldalai szürkések; szemei világosbarnák. A tojó hasonló a hímhez, csakhogy fejének fekete rajza nem oly éles és szürkésbe hajló. Téli tollazatban a fejtetőn patkó alakú fekete rajzolat, torkuk fehér, alul fekete sávval szegve. A fiatalok háta és fejök búbja szennyes hamuszürke; szemsávolyuk szürkésfehér; torkuk sárgásfehér; hasuk szennyesfehér; a szárnytollak szegései világos szürkéssárgásak; begyük táján fekete patkóalakú folt.
Mértéke: H. 16,8–17,3; Sz. 8,3–8,6; F. 8,1–9,4; L. 2–2,4; Cs. 1,1–1,4 cm.
Úgyszólván egész Európában mindenütt közönséges, sőt elkalandozva még Grönlandon, Jan Mayen szigeten is találták; Szibériában is honos. Szinezetére meglehetős változékony, s különösen a torok és fej feketeségének, a szárnycsíkok fehérségének kisebb-nagyobb kiterjedése feltünő, úgyannyira, hogy ez alapon bizonyos területeken állandó, jól megkülönböztethető fajtákat, már-már fajokat is találhatunk. Angolországban, délnyugati Norvégiában, északnyugoti Francziaországban például egészen fekete hátú példányok számosak (Mot. lugubris TEMM.) s ezek mellett – különösen Angliában – a typikus szinezetűek sokkal ritkábbak. Hazánkban általánosan ismert s kiválóan vizek környékén, házak táján, faraktárak, hidak és malmok körül tanyázik. Igen szeret az utak mentén, legelőkön, mezőkön is tartózkodni s gyakran követi a szántóvetőt, fejével kényesen biczczentgetve, farkával billegetve. Közbe felrepül, de nem messze megint leszáll eledelt keresgélni. Leggyakrabban éles, tisztán csengő csiz-itt-csiz-itt, csi-zitt hangon szól s hullámvonalban repül. A vizek folyását sokszor jó darabig követi s alacsonyan száll zátonyról zátonyra, vagy a partvonal mentén, meg-meg pihenve bizonyos pontokon. Épületeken, különösen a tető élén, kéményeken szintén gyakran pihen, valamint farakásokon s ritkábban fákon. Vidám lénye mindenkor nyilatkozik nemcsak mozdulataiban, hanem friss énekében is. Tisztaságos külseje, apró léptei, izgékonysága, bizonyos leányias vonásokat árulnak el s innét kapta Erdélyben a «leánykamadár» nevet, de még találóbb a «barázda billegető» név, mert csakugyan jellemző szokására utal. Ügyes reptében bízva varjakat, ragadozó madarakat is megtámad, persze nem azért, hogy ártson nekik – hisz gyenge ő ahhoz – hanem, hogy lármájával figyelmeztessen a veszélyre s más madarakat is vigyázatra intsen. Költözködéskor rendszerint csapatban, kisebb-nagyobb társaságokban jár. Gyenge teleken, egyeseket észlelhetünk ugyan néha nyilt vizeknél, de ezek bizonyosan északibb vidékekről valók. A nálunk költők kora tavaszszal érkeznek vissza hozzánk s mutatkozásukból a vadászok az erdei szalonka megérkezésére következtetnek. Gyakorta már február végén megjelennek az elsők, általában azonban márcziusban jönnek, az országos középnap szerint: márczius 6–7-én s tömegesen e hó közepe táján. Fészköket valami farakásba, hidgerendázat nyilásába, tág fali lyukba, kőrakásba, kimosott gyökerek közé szokták rakni, többnyire nem magasan a föld szinétől s április második felében kotolnak. Építőanyagul vékony gyökereket, száraz fűszálakat, szőrt és gyapjut használnak. 5–6 tojásuk szürkésfehér alapon, finom szürke, apró barnás foltokkal, pontokkal sűrűen borított. (XL. tábla.)
Tojásmérték: H. 18,3–22,5; Sz. 13,7–16 mm.
A tojó 14 nap alatt költi ki fészekalját s évenként kétszer, esetleg háromszor is szaporít. Szeptember végén s különösen októberben Észak-Afrikába vonul s ilyenkor nagy számban keresi föl vizeink környékét pihenőül. Az utazó, sürgő-forgó társaság mindenkor kiválóan megélénkítő látványt nyujt, mert folyton mozognak, repkednek, hivogatnak, néha czivakodnak is. Őket látva, el kell ismernünk a közszólás igazságát, mely a folyton mozgolódó, nyugtalan emberről mondja: «Illeg-billeg mint a barázda billegető».
Tápláléka mindenféle – javarészt káros – rovarból, kukaczból, hernyóból, szunyogból, légyből, álczából áll s így kiválóan hasznos madár, mely megérdemli, hogy teljes oltalomban részesüljön.
