Az irodalom fejlődése
Az irodalom fejlődése
Magának az irodalomnak fejlődésére, emelkedésére nézve ez a fordulat nem volt káros hatású. A forradalom sem volt kimerítetlen bánya s még sokáig folytatva selejtessé, egyhangúvá s a közönségre nézve únottá válhatott volna. Az íróknak már nem az izgatót, hanem az igazi, az eszthetikai szépet kellett keresni, s hogy ezt megtalálják, a külformára, a kompozicióra is kellett adniok. De a nagy közönség ízlése bizonyos fokig el volt rontva. A nemzeten utolsó időben meghasonlás vett erőt: sok vidéki úr taníttatni sem akarta a fiát, nem akarván a »németnek« kész eszközt nevelni. Más elfoglaltatás hiányában egy csomó ember írásra adta magát, – az irodalom pedig úgy állíttatott fel, mint a nemzetiség palladiuma: a magyar embernek kötelessége minden magyar könyvet megvenni, minden verset áhítattal olvasni, még ha rossz is. De ez csak a jó ízlés rovására történhetett, s a Vojtinák levelezése (Arany és Tompa közt) már 1850-ben kezdődött. Ez a recept, beadva maró szatirákban, nem sokat használt. Gyulai és Pákh úgy akartak a bajon segíteni, hogy (1852) megalapították a Szépirodalmi Figyelőt azzal a programmal, hogy semmit sem közölnek, mi alatta áll az irodalmi színvonalnak, s a lapban szigorú kritikai rovatot fognak vezetni. Egy csomó ellenséget szereztek maguknak s a lap az első esztendő végén megszűnt. Néhány év múlva Arany Figyelője s Koszorúja vette át programmját. Addig a kritikai rovat a politikai napi lapokban – különösen a Pesti Naplóban – talált otthont s gyakorolt üdvös hatást irodalmunk fejlődésére.
S ez az irodalom valóban bámulatosan fejlődött. A magyar nemzet géniusza a nemzeti irányban megtalálta a helyes útat, melyen fejlődnie kell és lehet. A történelmi és társadalmi regények elegendő olvasmánynyal látták el a közönséget s nem maradtak mögötte a világirodalom termékeinek. Újabb és újabb szépirodalmi s élclapok keletkeztek, megszaporodtak a politikai lapok, melyek már politikai elvek szerint csoportosúltak. Egyik lap a konzervatív elveket hirdette, míg a Napló hű maradt a régi zászlóhoz. Elvei mellett ő propagandát nem csinálhatott nyílvánságosan; megtette tehát az egyetlen lehetőt: ignorálta az összirodalmi napi kérdéseket. A külföld, az európai politika tüzetes megvitatásában részesűlt, de a belföld nem létezett számára. A kormány tetteihez, az általa felvetett kérdésekhez hozzá sem szólt; s ez a hallgatás többet nyomott minden oppoziciónál. A magyar ember megértette, hogy mit jelent ez a hallgatás, melylyel szemben az abszolutizmus tehetetlen volt s a törvényes állapotok visszaállítására a tért tisztán hagyta.
