Az 1839–40-ki országgyűlés
Az 1839–40-ki országgyűlés
Az 1839–40-iki országgyűlés csak folytatása volt a nagy munkának, melyet az előző országgyűlésen Deák és barátai megkezdettek. Most már el kelle fogadnia a vezérszerepet, de csak az alsóházban, s tűrnie nemcsak a felsőház állandó ellenszegülését, de amott is fontos kérdésekben leszavaztatását. Követjelentése, mely az előbb említettnek méltó párja, egynél több ügynek bukását jelzi. Túlnyomó volt azonban a siker, melyet makacs ellenzékeskedéssel nem kockáztatni igen bölcs taktika volt. Ezen törvényhozás nevezetes alkotásai közé tartoznak a hiteltörvények, csőd- és váltótörvény, s megkezdése a telekkönyvi intézmények; az oly szükségesnek elismert földhitelintézet s az ősiség módosítása vagy eltörlése, fájdalom, még legyőzhetetlen akadályokba ütközvén. Úgyszintén elmaradt s később sok keserűséget szült a vallásügy; s végre ismét a legközelebbi országgyűlésre halasztatott a városok rendezése. Legtöbb időt a sérelmek tárgyalása vett el, s Deáknak, ki a junctimot, aztán az újoncok és az adó megajánlásának föltételekhez kötését sürgeté, engednie kelle. A kormány is engedett, a mennyiben az akkor már elitélt politikai »vétkeseket«, helyesebben szólva: üldözötteket, szabadon bocsátá. »Örömmel vettük mi ezen jelentést«, írja Deák (t. i. a nádornak május 1-én elegyes ülésben az amnesztiáról szóval tett jelentését) »örültünk, mint egyes polgárok, hogy szenvedő polgártársaink ismét szabadok s a hazának ismét visszadatnak a nélkül, hogy ezt elveinknek megtagadásával, nemzeti javaink sérelmével vagy képviselői állásunk méltóságára homályt vető bármely lépéssel vásárlottuk volna meg. De mint a nemzet képviselői teljes mértékű orvoslásnak még ezt nem tekinthetjük s kifejtett elveinktől (23 üzenet után!) semmiben el nem állhatunk«. A szabadságnak, a nemzeti és alkotmányos jogoknak éber őre mindig résen volt. Felszólalásainak száma, melyeket a nagy szorgalmú Kónyi gondosan egybegyűjtött, meghaladja a hatvanat, s ezek közűl felénél több közjogi kérdésekre (Sérelmek. Szólás- és Sajtószabadság. Adó- és újoncok megajánlása stb.) esik, mig a hiteltörvények és közgazdasági ügyek vagy 13-szor, urbéri természetűek (köztük az Örökváltság) 5-ször, vallás- és közoktatás 4–5-ször vették igénybe nyomatékos közreműködését. »Két hatalmas ösztön«, mondja az örökváltságról, »ád a polgárnak erőt és lelkesedést a hon védelmében: szabadság és tulajdon. A most alkotott törvény a szabadság és tulajdon közáldásainak első alapját tette le, s ezen alapról biztosan fog emelkedni honunk szebb jövője.« Államférfiúi előrelátással jelzi a békés haladás érdekében még ezentúl teendőket. »Hajdan«, úgymond, »csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájok iránt: vérrel is védeni annak jussait, függetlenségét. Korunkban ezen szent kötelességgel még másik párosúlt: kifejteni a nemzet szunnyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak s az annyi téren vásárolt béke áldásai között virágzásra emelni a hazát«. A béke áldásait hangoztatta a kivánt (38,000) újoncokat különben megajánló felirat is, fiúi bizalommal kérve ő felségét: méltóztassék hathatós közbevetésével az európai hatalmasságoknál kieszközölni, hogy azok, az emberiséget, népeik boldogságát s önérdeküket tekintve, egy általános lefegyverzési rendszert fogadjanak el s roppant hadi seregök számát kevesbítvén, ez által a népeket oly békességgel boldogítsák, melynek áldásait fentartásának költségei fel nem emésztik. Szomorú dolog valóban, hogy midőn a nemzeteknek egymást pusztító véres harcai megszűntek, egy újabb csapás dúlja fel azon reményeket, miket a drága véren vásárlott békesség igérni látszott, s ez a csapás Európának azon veszélyteljes védelmi rendszere, mely minden nemzetet kényszerít békesség idejében is roppant seregeket tartani, sőt azokat gyakran nevelni. A nemzeti gazdaságnak egyik legfőbb kincse a munka, pedig mennyi erő, mennyi munkás kéz vonatik el ezen védelmi rendszer által a nemzet köziparkodásától! »És ha ezen rendszer még sokáig fenmarad, a védelemnek eszközei alatt roskadnak le a népek, mint azon gyáva harcos, kit nehéz páncéljának súlya nyomott agyon« – Hányszor fognak még ismétlődni és siket fülek mellett elhangzani e szavak!…
