Hányszor beszélt?
Hányszor beszélt?
Csak felületes számítás szerint is Deák a hosszú országgyűlés alatt, (1833 május 7-től kezdve 1836 ápril 30-ig) 104-szer szólalt fel. Ki kell emelnünk ama híres, 1836. június 20-án kelt, Deák Ferenc és Hertelendy Károly aláírásával ellátott s kivételesen nyomtatásban is megjelent követjelentését, mely az oly fontos országgyűlés történetét dióhéjba szorítva, de oly klasszikus tárgyilagossággal adja elő, hogy e beszámolóból magából arról, hogy a nagy munka oroszlánrésze kit illetett, a tettes vármegye rendeinek még fogalmuk sem lehetett volna.
A nagy fontosságú közjogi tárgyalások sorából emlékezetbe kell hoznunk a nemzeti pártnak s vele Deáknak egy nagy sikerét és egy elveszett fáradságát. Amaz a címkérdést illeti. Ferenc király halála után utódát Ferdinándot, mint Magyarország e néven ötödik királyát, kelle úgy törvénykönyvünkbe, mint a történelembe beiktatnunk, mely egyszerű tény, ki hinné, nem bécsi kormánynál, hanem itthon a főrendek táblájánál talált, még pedig elég makacs ellenzésre. Királyiabbak voltak a királynál. Ingerűlt izenetváltások után, midőn már majdnem szakadásra vezetett a dolog, az udvar köréből érkezett a kegyelmes leirat, mely a vitának véget vetett. »Miután hazánk« így írja Deák, »az ausztriai örökös tartományoktól teljesen független s az ausztriai császárságnak nem alkotó része, a magyar király címzetét egészen az ausztriai császárnak címzetébe foglalni annyi volt, mint nemzeti függetlenségünknek legalább egy külső jelét megsérteni.«
Elveszett fáradságnak csak az anyagi, de nem szellemi eredményre nézve mondhatjuk a barsi Balogh és b. Wesselényi Miklós személyében megsértett »szólás-szabadság« ügyében történt lelkes felszólásokat és feliratát a főrendiház ellenkezése miatt nem válhatott izeneteket. Parlamenti életünk akkori stádiumának egyik sajátos anomáliája volt, hogy a képviselőház egy tekintetben kevesebb joggal bírt, mint bármely vármegye vagy akár városi törvényhatóság; mert ezeknek panaszai s kérelmei a trón elé juthattak s válaszra is érdemesíttettek, mig ellenben a képviselőház feliratot a királyhoz nem intézhetett, ha csak a főrendiház is hozzá nem járúlt.
Nem csoda, hogy Deáktól és Széchenyitől kezdve a magyar közéletnek minden számot tevő szereplője az országgyűlés rendezését a teendők első sorába helyezte; reámutatva különösen a negyedik rend, a szabad királyi városok ama lealázó helyzetére, mely ellen különben minden alkalommal erélyesen tiltakoztak is, miszerint valamennyiöknek egybe foglalva csak egy szavazatjok volt. Deák azonban e kiáltó igazságtalanság megszűntetését két feltételhez kötötte. Egyik, hogy a kamara gyámsága alól felszabadíttassanak; másik hogy követeik az igazi lakosságnak választott képviselői legyenek.
