Az Akadémia

Full text search

Az Akadémia
Ezen a téren az egyetem alig tehetett szolgálatot. Hiányzott ott az a tudományos, jogi és filologiai képzés, az a nemzeti szellem, mely azon időben a német egyetemeket a történet tudományának igazi laboratoriumaivá tette. A nemzeti irodalom ilynemű központot az Akadémiában teremtett meg magának.
Ez intézet elejétől fogva egyik főfeladatának vallotta a honi történetek mívelését. Alapítóinak és első tagjainak szelleme és míveltsége elejétől fogva megóvták attól, hogy a Horvát István-féle irány ott gyökeret verhessen. Oly férfiak, mint a gróf Teleki József és gróf Széchenyi István, készek voltak méltatni és támogatni azt a tudományt, mely meg birja eleveníteni a múltakat. Csak az volt a baj, hogy széles Magyarországon alig találtak embert, ki szakszerűen és mégis az európai irodalmi míveltség alapján állva, lett volna képes azt mívelni.
Történeti tudományunknak egyáltalában az volt a gyengéje, hogy szobatudósok mívelték, kik kívül állottak az élet pezsgésén és az állami és társadalmi viszonyokat csak az írott betűből ismerték. Tudós osztályaink távol állottak a közélettől, viszont államférfiaink is a XVIII. század ideje óta egészen elidegenedtek a nemzeti irodalomtól. Ez állapot csak akkor javúlhatott, midőn a közélet a föllendülő nemzeti élet befolyása alá jutott, mint ez 1825 óta megtörtént.
E korszak növelte nagyra történeti irodalmunk két kiváló munkását: Horváth Mihályt és Szalay Lászlót. Fejlődésök menete egyúttal mintegy visszatükrözteti a hazai történetírás feladatait, és az azok megoldása által elért haladását.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi