A szervező bizottság

Full text search

A szervező bizottság
Az országgyűlés bezárta (1827 augusztus 18-ika) után csakhamar még azon évi november 30-ikán kinevezte a nádor a felállítandó Akadémia alapszabályai s szervezete tervét kidolgozandó bizottságot, melynek elnökéül gróf Teleki Józsefet (a László hasonló szellemű fiát) jelölve ki s a négy első alapítón kivül még huszonkét tagot, kiket már az elnök hítt össze 1828 március 11-ikére. Köztök találjuk az akkori szellemi élet s tudományosság számos kitünő képviselőjét – bár közülök Kisfaludy, Károly, Berzsenyi, Kölcsey s Vörösmarty hiányzanak, Kulcsár pedig, már akkor súlyos beteg, a bizottság ülései alatt meghalt, mig Kövy pedig, már akkor súlyos beteg, a bizottság ülései alatt meghalt, mig Kövy és Vitkovics az akadémia megalakulását, – melynek tagjaiul voltak kijelölve – meg nem érthették. Bartal György akadályoztatása miatt nem vehetett részt a bizottság üléseiben.
A bizottság, március 15-ikétől április 17-ikéig, összesen huszonegy ülésben tárgyalta a szervezet és alapszabályok terveit; jegyzőkönyveit, Széchenyi indítványára, kizárólag magyar nyelven, Horvát István vezette (ki az akadémia megalakulásakor rendes taggá választását nem fogadta el), mig a megerősítés végett felterjesztendő alapszabályok, hasábosan, magyarul és latinul szerkesztettek. Elkészítettek: 1. a szervezeti alapszabály; 2. a rendszabályok (ügyrend) és 3. annak meghatározása, hogy az állandóságra szánt – s így a jövőre is szóló – nagyobb tervezetből, a pénzerőhöz képest, mi legyen azonnal életbe léptethető.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi