A Hitel
A Hitel
A Hitel, magas röptével, fenkölt nemes érzületével meghódította a világot, egész forradalmat idézett elő az eszmék, az érzelmek országában. Ily hangon még soha sem szólottak a magyarhoz. Fenkölt ajánlásából, a lelke eszményképe, a dicső Crescence iránti rajongás szól, noha ez a könyvet csak német fordításban élvezhette s németül tehette meg reá felette érdekes észrevételeit. »Honnunk szebblelkü asszonyai! Vegyétek, – ugymond – pártfogástok alá. Ti vagytok a polgári erény, a nemzetiség védangyalai. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót. Üdvözlet és hála Néktek!« Maga a cégül vett »Hitel« szó is, mely német fordításban a prózai Credittel van visszaadva, nála költői értelmezést nyer: az adott szó szentségével, a férfias jellemmel, a minden irányban való becsületességgel azonosítja azt. Közgazdasági része, bár mintegy bevezetésül még csak általánosságokban mozog, alig hagyja érintetlen orvoslásra váró bajainknak egyikét is, tisztán megjelölve egyikét, a gondolkodó olvasóra bízva másikát. »A termő földnek (Magyarországon) csak haszon nélkűl heverő része is boldoggá tenne más nemzetet.« »A magyar földbirtokos (ki akkor még csak nemes ember lehetett!) szegényebb mint birtokához képest lennie kellene.» «De a tőkepénzes is (ha volt olyan!) szánandó, mert hypotheka helyett hypothesis áll előtte pénze elhelyezésénél.« Ellentétben a múltak dicsőségén elmerengő s tétlenségbe sűlyedő bús magyarokkal azt mondja: »Nem fogok én hazám dicsérője lenni, mert az arra nem szorúlt, s mert oly szoros kapcsolatban látom magamat vele, mintha rokonomat vagy önszemélyemet dicsérném.« »Nem nézek én annyit hátra, hanem inkább előre!« Azért is vált emlékezetessé, s ily értelemben, – történetíróink se vehették rossz néven, méltán közmondásossá is e zárszava: »Sokan azt gondolják, Magyarország volt; én inkább azt szeretem hinni: lesz.«
