Az Aradi gyűlés már valamivel nagyobb méltánylatot érdemel. Ebben az emlékezetes 1132-ki tanácskozást és a Borics párthívein elkövetett hosszú lefolyását mondja el Czuczor. Vak Béla Borics kiüzetése után gyűlést hirdet Aradra, a hová Lámpért tanácsára színlelt hódolattal a Borics-pártiak is megjelennek. A gyűlésen részint a szentföldre való menetelt, részint a Velencze elleni támadást javasolják, de mások e terveket ellenzik, s Ottmár nádor, a béke barátjának, kérelmére a király általános kegyelmet hirdet. Azonban Buda Lámpérttal összetűz, boszújában visszavonúl s éppen sátrában találja bátyját, Peredet, a kit a Borics hívei megkínoztak. A boszús Buda a királynéhoz, Ilonához viszi Peredet, a ki hallván a történetet, maga is fölingerlődik, s boszúját még fokzza Álmos szellemének megjelenése, a ki a királynéhoz így beszél álmában:
– hideg hamvam még egy terh nyomja: vakító
Gyilkosimon bosszút ekkédig senki nem állott,
Tedd te meg azt s nyúgodt lélekkel folytatom álmom.
Az összegyűlt rendek közt megjelenik Ilona is két kis fiával s a megkínzott Pereddel, a ki lepellel van eltakarva. A királyné beszédet tart, s e beszéd hatása alatt a Borics hívei közűl sokat legyilkolnak, mit azonban a költő már csak nehány sorban mond el. Ez éposz Czuczor tehetségének elég gyors fejlődését mutatja: itt már sokkal inkább törekszik kerekded szerkezetre, mint előbbi kisérletében. A király szelídségével és jóságával szemben áll a heves és boszús Ilona; amaz önkénytelenül, emez készakarva bírja híveit a megtorlásra. E mellett Budában lehetőleg egyént törekedett a költő rajzolni, a kinek szenvedélye, haragos visszavonulása és Pered láttára fölgerjedt boszúja élénk vonásokkal festvék.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.