Arany jelleme
Arany jelleme
Utolsó nagy alkotását, a Toldi szerelmét, is »egyszerű éneknek« mondja, »egyszerű kebléből a nép emberének«. E sorokból kiindúlva érthetjük meg Aranynak egész költői valóját. Valóban a magyar népnek, az alföld földmíves népének szelleme jelenik meg a költői lángelme magaslatán Arany géniuszában. Jellemző e népre földszeretete és fajszeretete, mely talán örök elszigeteltségéből és folyton fenyegetett létéből hatalmasodott el benne ily uralkodólag: e fajszeretet szivós és éber, a maga erejében bízó, sőt kiválóságában elbízott, de nem kalandos és képzelgő. Arany sem szakad el lelkében soha a mezőtől és falutól, éppen az ő mezejétől, az ő falujától; mikor el kell költöznie, távozását »elzüllésnek« érzi és mondja; csak oda vágyik vissza s utána holtig sajog egy érzet benne; legkitünőbb nagy alkotásainak színtere az alföld. Fajszeretete is nemcsak népe szívével együttérzésében nyilatkozik, hanem egész külső és belső világához való vonzalmában, ennek teljes és mély átértésében, fölvételében. A magyar természet, élet, jellem külső képeire nézve is ez a vonzalom a forrása megfigyelései élességének hűségének, kifogyhatatlan bőségének, a készségnek, melylyel feltűnnek. Arany szemei már serdülő korában megromlottak s képei világosság, pontosság és jellemző erő tekintetében majdnem hasonlíthatatlanok. Ez a tiszta látás, ez a világos szemlélet is, s a benne és általa megnyugvás, talán természeti okokból, a sík és égalj hatásából fejlett tulajdonságává lett a magyar népnek, az Alföld népének. A puszta erősíti a szemet s egyszerre feltár mindent, amit egy tekintetre láthatunk; mindent láttatva, nem izgatja képzeletünket, megnyugtat. De midőn egyhangúságával és nyiltságával nyugalomra szoktat, annál érzékenyebbé nevel a nem várt, nem szokott változások iránt, melyek a nekibúsulás, sírva vigadás, lelkesedés végletes hangulataiba ragadnak. Aranyt természetes életeleméből, a nyugodt szemlélődés légköréből életpályája, sorsa, bár igazán csak férfi korában, de akkor mindenkorra kiszólította. Új életviszonyok ismeretlensége, nagy csapások súlya: a forradalom bukása, Petőfi elvesztése, leányának korai halála, hosszú betegsége folytán táplálják érzékenységét. Természetének és életének ez az ellenmondása s ebből fejlett rendkívüli érzékenysége lett alapjává, nem költői nagyságának, hanem költői világa rendkivüli meggazdagodásának a forradalom után. Érzékenységét fokozta egyéniségének egy más népi vonása: férfias szemérme, mely, a mig lehet, rejtegeté felindulásait s legnemesebb fájdalmainak költői kitöréseit is »bevallásnak« érzi E szemérme és érzékenysége minden benyomásának medret és szívében is s érzelmeinek mélységét, ha mint költő nem tudná éreztetni, éreznők viszonyainak tartósságában. Minden szeretete sírig tartó, nem is csak szerettei sírjáig, hanem ezentúl a magáéig. Benyomásainak, érzelmeinek ez a magába gyűjtött gazdagsága közvetlen lírai kifejezést élete delén aránylag keveset talált, inkább epikáját táplálta; de élete őszén, magányában és a maga könnyítésére, annál bővebben áradt. Tartózkodásával egyenes kapcsolatban van költői hatásának egy nevezetes eszköze: egy rövidke szóval, egyetlen képpen az érzéseknek, gondolatoknak, képeknek egész sorát kelteni föl, a ki nem mondottal hatni, képzeltetni. A magyar paraszt rövides és jellemző elmésségei, célozgatásai, embereket és helyzeteket egy-egy képpel megvilágító hajlama: a művészi erő fokán, Arany szellemének az a képessége, mely a ballada műformájának mesterévé avatta.
Arany János, nagykőrösi éveiben. (Horowicz képe után.)
