Nemzeti színészet és fővárosunk
Nemzeti színészet és fővárosunk
AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETE kezdődik a nomád korszakon. Az emberek vándorolnak, baromtenyésztésből, halászatból és vadászatból élnek. Tartózkodásuk helyét az érdekek szerint cserélik. Ha valamely vidéket legeltettek, vagy a kihasznált vadterület helyett jobbat remélnek: odébb költöznek.
A magyar színészet története is a nomád korszakon kezdődik. E cikk lép be az első érdemes település korszakába vagy a fejlődés második idejébe, a mely 1837-ben kezdődik, a budapesti nemzeti színház megnyitásával.
Addig csak nomád színészete volt a magyarnak.
A nemzeti színház is inkább mesterséges, semmint fejlődés szerint való alkotás vala. A természetes alakulásnak híjával voltunk első és legfontosabb föltételének: a nemzeti fővárosnak, a központi városi, nemzeti társadalomnak.
Ehhez képest színészetünk, bárha állandósítva volt egy nemzeti műintézetben, egészben mind a legújabb időkig megtartotta a nomád természetét. Ebből most kezd kibontakozni, hogy a nemzeti főváros megalakulása küszöbéhez jutott.
A fővárosi társadalomnak azonban ma is csak a felszíne magyar még. A hova az élet szükségeinek gyökerei lejárnak táplálékért: ott még nagy rétegekben fekszik egymáson az idegen anyag. A művészet durvább kezdő alakzatai, a melyek mindennap igen nagy tömegek lelkével játszadoznak, őket impregnálják, szellemöket, elméjöket gyönyörködtetik, kedvvel, tréfával, elmésséggel ellátják: ez alakzatok mind idegen nyelven szólanak hozzánk, holott ezek úgyszólván durvább, anyagibb föltételei a művészetnek úgy magára a művészvilágra, valamint közönségére nézve. Ezek azok a formációk, a hol a művészi képesség egyfelül élvezetének vágya, másfelül elsőbben válik ki az élet anyagából. Minek takargassam: a vásári komédiásbódékról, a mulató kocsmákról, kávéházakról és az orfeumokról beszélek, a melyek nélkül ép oly csonka és hiányos egy nemzeti művészet, mint az emberi szervezet valamelyik aljasabb része nélkül. Hasonlatos az üvegházi tenyészethez, szemben a természet munkájával. Amott mesterséges ápolással, ültetéssel-átültetéssel, fűtéssel él minden, a mig a kertész keze rajta van; a mint magára marad vagy rossz kertész keze alá kerűl, elpusztúl. Emez az anyaföldből nő fel, annak a karakterét veszi fel, szélnek-télnek ellenáll, virágzik és magot hint, a melynek ismét van miben megfogannia.
De elég ebből.
A nemzeti színházba bevonúlt az első állandó színésztársaság és tagjai között magával hozott egy szerény fiatal embert, a ki akkor tán huszonhárom éves volt.
Szigligeti. (Barabás rajza 1844.)
