Sükey Károly
Sükey Károly
Sok, a ki addig énekelt, az idők zajlása közben csupán honvéd dolgát végezte lelkesen, különös átalakulásokon esve át. Példa rá a fiatal Sükey Károly, egy, a világirodalomban korán jártasságot szerzett versíró és kritikus, vékony pénzű, hebegő ajkú ifjú, ki eredetileg tanárnak készűlt, de kin nagyot fordított a márciusi forradalmaknak Európán átzúgó szele. Egyszer a főváros békéjére erélyesen ügyelő Nyáry Pál megrótta a márciusi ifjak túlzó követeléseit, melyek vidéken is olyan nagy megütközést keltettek, hogy Vasváry Pál, a lelkesebbek egyike, egész cikksorozattal volt kénytelen a maguk mentségére kelni. Kazinczy Gábor is ráförmedt Sükeyre: »Okos emberek ilyet nem tesznek és nem is kivánnak!« Sükey pedig dadogva felelt vissza: »Fo-fo-forradalomban nem is okos emberekre van szükség, hanem elszántakra, va-va-va-vakmerőkre!« Megpróbált aztán maga is elszánt ember lenni s elment önkénytes tüzérnek Jellasics nagy hűhóval berontott serege ellen. De Pákozdnál, a hol azt a nagy hűhót hamar csúffá tették, az ágyúdörej és puskaropogás nagyon bántották Sükey gyönge idegeit, úgy hogy a lőszeres kocsik közé ment ácsorogni, szepegni. Rákiáltott egy tiszt: »Nem röstell félni?« »Te-te-teringettét, – felelte őszintén, – hiszen úgy akarom én, hogy ne féljek, de mikor nem tudom megállni!« És ebből a szepegő ifjúból néhány hónap múlva már vitéz segédtiszt lett, ki ezredesével: Földváry Sándorral, az elsők közt hágott föl lóháton a bevett Szent-Tamás füstölgő sáncára. Tele volt lelke akkor már bátorsággal, mint a fegyverlerakás után néhány hó mulva különös poétai puha álmodozással, írva ilyen verseket:
Az akácfának illatos virága
Mámoros a holdsugártól.
Mámoros a holdsugártól.
Aztán nemsokára okos ember: tanár lett, majd igen csöndes ember: halott.
