Orczy Lőrinc

Full text search

Orczy Lőrinc
A franciások mozgalma Bécsben keletkezik: de itthon foly tovább. Hívei közül mindenekelőtt báró ORCZY LŐRINCet, a torna-örsi bölcset kell megemlítenünk. Már előbb irogatott ugyan, mert első kisérleteit 1756-ban tette, s azokat gróf Barkóczy Ferenc egri püspök, majd esztergomi érsek bátorítására tovább űzte és 1765-ben sajtó alá rendezte, hogy ne henyélne ő is, írásra ébresztené nemzetét is; legalább ebben az esztendőben írja Fekete János grófnak, a magyar Epicurnak, hogy az őszszel egy tarisznya-verset visz föl Bécsbe, válogathat benne, mint tót a körtében; de Barkóczy közbejött halála miatt a gyűjtemény kinyomatása elmaradt, s a költő teljesen elhallgatott. Csak 1772-ben veszi le újra »pókhálós lantját« szögéről, a mikor a megújhodás vezérének verses üdvözletére költői levéllel felel. Első nyomtatott verse ez a Bessenyeihez intézett levele. Bessenyei aztán maga is, Barcsay révén is, hathatósan ösztönzi; s ő új munkásságra kél, buzog és buzdít egyaránt. Gondolkozása, míveltsége, irodalmi tanulmánya úgyis franciás, bár nem kizárólag, mert a római költők olvasása, a magyar istenes és világi énekek hatása is megérzik alkotásain. Még 1718-ban született s ifjúsága éppen a Mária Terézia megtámadására esett, mikor az egész nemzet fölkelt s régi vitézsége diadalmasan villogott. 1741-ben a költő is táborba szállt, s a fiatal ragyogó szép királyasszony iránt való lelkesedéssel és hódolattal végig küzdötte mind az örökösödési, mind a hétéves háborút; s nemcsak mint jeles dandárvezér a szász és porosz földön, különösen gróf Hadik oldala mellett Berlin megrohanásakor aratott hírnevet, de mint áldozatra kész hazafi is, a ki 1756-ben a maga költségén egész ezredet szervezett: a Nádor-huszárokat, a fejedelmi figyelmet maga felé fordította. A hubertsburgi béke megkötése után a katonai szolgálatot tábornoki ranggal elhagyja s Abaúj-vármegye helyettes, majd valóságos főispánja lesz, egyszersmind a Tisza és Bodrog szabályozásának királyi biztosa. Művei Révai Miklós gondozásából jelennek meg; a Költeményes Holmi 1787-ben, Költeményes Szüleményei pedig, hosszas elmélkedése a szabadságról és verses levelezése Barcsay Ábrahámmal, 1789-ben.

Báró Orczy Lőrinc.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi