Gvadányi katonai pályán
Gvadányi katonai pályán
Tanúlmányai végeztével, 1743. végén beállt a Szirmay-gyalogezredbe. Ősei példája s személyes hajlamai egyaránt a katonai pályára vonzották, melyen a háborús időkben előmenetelt is könnyen remélhetett. Még folyt a harc, melyet Mária Terézia trónjáért vívtak hű népei; Gvadányi 1744-ben már köztük harcol, előbb Csehországban, majd az olasz-francia határon, oly vitézül, hogy a háború befejeztével kapitányi ranggal léphetett be rokona, Guadagni Ascanius, Eszéken állomásozó lovasezredébe. 1752-ben a Baranyay-féle huszárezrednél találjuk Nyitramegyében s ugyanez évben meg is nősűl. Neje azonban, báró Horeczky Franciska, korán elhúnyt. Gvadányi ezután végig harcolja a hét éves háborút, résztvesz több nagy ütközetben, abban a merész vállalatban pedig, midőn Hadik András rajtüt Berlinen és megsarcolja, ő vezeti be a potsdami kapun a száztizenegy főnyi elővédet. Vitézségének mindenesetre több jelét adhatta, mert Kleist, a porosz szabadcsapatok vezére, száz aranyat tűzött ki fejére, – ezredénél pedig őrnagyi rangot nyert.
Véget érvén a háború, a nádorhuszárok az északkeleti felvidékre, köztük Gvadányi a Tisza-menti Badaló falucskába kerűlnek, a következő években pedig Szatmárra és Mármaros-Szigetre. A háborús élet izgalmai után itt annál nagyobb nyugalom és unalom várakozott rá; de Gvadányi foglalkozni szerető lelke, derűlt kedélye nem ismerte a tétlen nyugalmat. Hivatalos elfoglaltsága mellett sokat olvas, s azonfelül mulat és mulattat. Sok víg napot élvez a környék urainak, főkép a peleskei és géci Becsky-családnak vendégszerető házánál. Tapasztalatai s a mulatozás közben esett vagy hallott kalandok aztán bő anyagot nyújtottak később költői munkáihoz.
A hadsereg újjászervezésekor feloszlatták a nádor-ezredet s Gvadányi ezredesi ranggal Galiciába kerűlt. Itt 1783-ig szolgált, a midőn tábornoki ranggal nyugalomba vonúlt és Szakolcára költözött, melynek környékén mintegy százötven holdnyi anyai jószága feküdt. Családi tűzhelyről is gondoskodott, egy ezredesnek hozzá méltó magyarérzelmű özvegyét vévén nőül. Idejét ezentúl gazdálkodás, irodalmi munka és vidám mulatozás közt osztotta meg. Gyakran ellátogatott a vidék földesuraihoz vagy a szomszéd morva grófokhoz, télen vadászgatott, nyaranta meg a pöstyéni hévvízekre járt; mindenütt szívesen látták, mert vidám kedvével, dévaj tréfáival még öregségében is ő volt a társas örömök fő-fő élesztője.
